Az Európai Bíróság C‑531/06. sz. ügyben, illetve a C‑171/07. és C‑172/07. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletei szerint a gyógyszertárak tulajdonjoga és azok üzemeltetésének joga fenntartható kizárólag gyógyszerészek részére.
A Bíróságnak a C‑531/06. sz. ügyben, illetve a C‑171/07. és C‑172/07. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletei – Bizottság kontra Olaszország Apothekerkammer des Saarlandes és társai:
A gyógyszertárak tulajdonjoga és azok üzemeltetésének joga fenntartható kizárólag gyógyszerészek részére.
Az e szabályról rendelkező olasz, illetve német jogszabályokat igazolja a lakosság megbízható és színvonalas gyógyszerellátásának biztosítására irányuló cél.
A Bíróság két, a gyógyszertárak tulajdoni viszonyaival kapcsolatos ügyben határozott.
Ezen ügyek tárgya elsősorban az a kérdés volt, hogy ellentétesek‑e a közösségi joggal az olasz, illetve a német jogszabályokban foglalt azon rendelkezések, amelyek szerint kizárólag gyógyszerészek lehetnek gyógyszertárak tulajdonosai, illetve kizárólag ők üzemeltethetnek gyógyszertárat.
A C‑171/07. és C‑172/07. sz. egyesített ügyek (Apothekerkammer des Saarlandes és társai) alapja az az engedély volt, amelyet a Saar-vidéki illetékes minisztérium adott a holland DocMorris részvénytársaság részére egy saarbrückeni gyógyszertár 2006. július 1‑jétől kezdődő, fiókgyógyszertárként történő üzemeltetésére. A minisztérium határozatát több gyógyszerész és több szakmai (gyógyszerész‑) testület is megtámadta a Saar-vidéki közigazgatási bíróság előtt annak a német joggal való összeegyeztethetetlensége miatt, amely kizárólag gyógyszerészek részére tartja fenn a gyógyszertárak tulajdonának megszerzésére és üzemeltetésére vonatkozó jogot.
A közigazgatási bíróság azzal a kérdéssel fordult az Európai Közösségek Bíróságához, hogy a Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ilyen szabályozás.
A C‑531/06. sz. ügyben (Bizottság kontra Olaszország) a Bizottság többek között azzal a kérelemmel fordult a Bírósághoz, hogy állapítsa meg, hogy – mivel a magángyógyszertárak tulajdonjogát és üzemeltetési jogát kizárólag gyógyszerészek részére tartja fenn – Olaszország nem teljesítette a közösségi jogból eredő kötelezettségeit.
A Bíróság ítéleteiben kiemeli, hogy a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők kizárása a gyógyszertárak üzemeltetésének és a gyógyszertárat üzemeltető társaságokban való részesedésszerzésnek a lehetőségéből a letelepedés szabadságának és a tőke szabad mozgásának korlátozását képezi.
E korlátozás ugyanakkor igazolható a lakosság megbízható és színvonalas gyógyszerellátásának biztosítására irányuló céllal.
Amikor bizonytalanság áll fenn a közegészséget érintő kockázatok fennállását vagy azok jelentőségét illetően, akkor a tagállam annak bevárása nélkül meghozhatja a védőintézkedéseket, hogy e kockázatok ténylegessége teljes mértékben bizonyításra került volna. Egyébiránt a tagállamok meghozhatják azokat az intézkedéseket, amelyek amennyire csak lehetséges, csökkentik a közegészségre gyakorolt kockázatot, ideértve közelebbről a lakosság megbízható és minőségi gyógyszerellátását.
Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell a gyógyszerek igen sajátos jellegét, hiszen gyógyhatásaik élesen elkülöníthetővé teszik őket a többi terméktől.
E gyógyhatásoknak az a következménye, hogy ha a gyógyszereket szükségtelenül vagy nem megfelelő módon alkalmazzák, azok súlyosan károsíthatják az egészséget, anélkül hogy a páciens a gyógyszer alkalmazása során mindezt észlelné.
A túlzott gyógyszerfogyasztás vagy a gyógyszerek nem megfelelő alkalmazása ezenfelül az anyagi erőforrások pazarlásával jár, ami annál is inkább káros, mivel a gyógyszerágazat jelentős költségeket emészt fel, és egyre növekvő igényeknek kell megfelelnie, miközben az egészségügyi ellátásra fordítható anyagi erőforrások – a finanszírozás módjától függetlenül – végesek.
Figyelemmel a tagállamok azon elismert jogára, hogy maguk határozzák meg a közegészség védelmének szintjét, el kell fogadni, hogy azt is előírhatják, hogy a gyógyszereket olyan gyógyszerészek értékesítsék, akik tényleges szakmai függetlenséggel rendelkeznek.
Ami a gyógyszerészi képesítéssel rendelkező üzemeltetőt illeti, nem tagadható, hogy akárcsak mások, ő is nyereségre törekszik. Ugyanakkor hivatásos gyógyszerészként köteles a gyógyszertárat nem csupán gazdasági céllal, hanem szakmai szempontból nézve is megfelelően üzemeltetni. A nyereségszerzéshez fűződő személyes érdeke – képzettsége, szakmai tapasztalata és az őt terhelő felelősség miatt – kevésbé lesz meghatározó, hiszen a jogi vagy a szakmai etikai szabályok esetleges megsértése nem csak beruházásának értékét, hanem saját szakmai egzisztenciáját is veszélyeztetheti.
A gyógyszerészektől eltérően a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezőknek értelemszerűen nincs a gyógyszerészekével egyenértékű képzettsége, tapasztalata és felelőssége. E körülményekre tekintettel azt kell megállapítani, hogy az ő esetükben nincsenek meg ugyanazok a garanciák, amelyeket a gyógyszerészek nyújtanak.
Következésképpen a tagállam a mérlegelési mozgásterének keretein belül úgy is vélheti, hogy a gyógyszertárak gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők által történő üzemeltetése kockázatot jelenthet a közegészségügy vonatkozásában, különösen a gyógyszer-kiskereskedelem megbízhatóságát és minőségét illetően.
Az sem bizonyított, hogy kevésbé korlátozó, a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők kizárásának elvétől eltérő intézkedés alkalmas lenne a lakosság gyógyszerellátása megbízhatóságának és minőségi színvonalának az e szabály alkalmazásából eredő hatékonyság melletti biztosítására.
Tekintettel a tagállamok részére hagyott mérlegelési mozgástérre, a tagállam olyan álláspontra is helyezkedhet, hogy fennáll annak a kockázata, hogy a gyógyszerészek szakmai függetlenségének biztosítására irányuló, kevésbé korlátozó jellegű jogszabályokat – mint például valamely ellenőrzési és szankciórendszert – a gyakorlatban nem tartják be, hiszen a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező üzemeltetők nyereségre való törekvésének érdeke az önálló vállalkozó gyógyszerészekéhez képest nem egyenértékű módon fékezett, és a gyógyszerészeknek az üzemeltetőnek munkavállalóként való alárendelése megnehezítheti számukra az említett üzemeltető által adott utasításokkal való szembehelyezkedést.
A Bíróság azt állapítja meg, hogy nem ellentétes a letelepedés szabadsága és a tőke szabad mozgásának elvével az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező személyek gyógyszertárak tulajdonjogát megszerezhessék, illetve gyógyszertárat üzemeltethessenek.
Hangsúlyozva, hogy nem csupán a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők magángyógyszertárak üzemeltetéséből való kizárása igazolható, hanem a gyógyszerforgalmazó vállalkozások kizárása is az önkormányzati gyógyszertárakban való részesedésszerzésből, a Bíróság elutasítja a Bizottság által Olaszországgal szemben benyújtott kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet is.
