Csökkentés helyett inkább emelje meg negyedével a két országos kereskedelmi televíziós csatorna koncessziós díját a médiahatóság – kérte az Országos Rádió és Televízió Testület (OTT) elnökéhez intézett, az MTI-hez kedden eljuttatott levelében a Duna TV elnöke, aki szerint ez egyfajta “giccs-bírság” is lehetne.

Cselényi László – aki ezzel túllicitálja az egyik ORTT-tag múlt heti, tíz százalékos emelési javaslatát – azzal érvelt, a közszolgálati televíziózás évek óta forráshiánnyal küzd, bevételeik reálértéken csökkennek, így ezekből nem tudják ellátni mind több közszolgálati feladatukat. Eközben pedig saját források szerzését a törvényi megkötések mellett “a kereskedelmi televíziók agresszív reklámértékesítési gyakorlata” is gátolja.

A koncessziósdíj-emelés mellett érvelve az RTL Klub és a TV2 indulása óta eltelt 12 év pénzromlása és “a közszolgálati televíziók összeomlásának veszélye” mellett azzal érvelt, hogy alacsony kulturális színvonalú programokat terjesztenek ezek az adók, így az emelést “akár a közízlés rombolásáért kiszabott giccs-bírság kivetésével is lehetne indokolni”.

Eddig két, a témához kapcsolódó felvetéssel foglalkozott az ORTT: az egyik szerint megfeleznék az évente 1,8-1,9 milliárd forintra rúgó díjat, a másik alapján viszont azt a nettó árbevétel 3,5 százalékában állapítanák meg. Ez az RTL Klub esetében évi 1,25 milliárd, a TV2 esetében 930 millió forint körüli összeget jelentene.

A csökkentés ellen korábban tiltakozott a médiahatóság elnöke, Fidesz és KDNP által delegált tagja, valamint a két – az összegből közvetlenül részesülő – közszolgálati televízió vezetése is.

Múlt csütörtökön benyújtott indítványában Tirts Tamás (KDNP) a csökkentés helyett a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának emelését javasolta. Az MTI-nek akkor azzal indokolta a tízszázalékos emelést tartalmazó javaslatot, hogy az RTL Klubot és a TV2-t működtető társaság is “nagyon komoly nyereséggel” működik.

Az ORTT két hete azért nem határozhatott a kérdésben, mert Majtényi László elnök azt nem bocsátotta szavazásra, a múlt héten pedig határozatképtelen volt a testület.

Kedden javasolta két testületi tag, hogy a médiahatóság működőképességének megőrzése érdekében vonja vissza a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentésére tett indítványát mindkét javaslattevő.

A Fidesz által delegált Szalai Annamária és a KDNP-jelöléssel az ORTT-be került Tirts Tamás indítványa nem tartalmaz indoklást. Szalai Annamária azonban elmondta: a hatóságnak “vissza kellene térnie eredeti feladatához”, mivel a médiafinanszírozás átalakításáról folyó “ötletelés” miatt a szerdai testületi ülésen már közel másfélszáz anyagról kell tárgyalniuk.