Az Alkotmánybíróság (Ab) május 19-én hozott határozatában megállapította, hogy a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény egyes rendelkezéseinek Buda­pest főváros területén történő végrehajtásáról szóló 83/2005. (XII. 16.) Főv. Kgy. rendelet 3. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt a Magyar Közlönyben kihir­detésének napjával megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság idén február 26-án Miskolc és Tiszaújváros, április 3-án Kazincbarcika ön­kormányzatának távhőszolgáltatásról szóló rendeletének leválást tiltó rendelkezé­sét semmisítette meg.

A Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője tavaly janu­árban támadta meg az Alkotmánybíróságnál – miután törvényességi észrevételének a képviselő-testület nem adott helyt – a Fővárosi Közgyűlés rendeletének 3. § (2) bekezdése alkotmányosságát. A megtámadott rendelkezés kimondta: az „új léte­sítmények kialakításakor vagy a meglévő energiaellátó rendszerek átalakításakor a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet előírásai szerint a helyi emisszióval nem járó rendszereket (különösen táv­hőt, villamos energiát, napenergiát hasznosító berendezéseket) kell alkalmazni.” Az indítványozó szerint a távhőszolgáltatási törvény nem ad ugyanis lehetőséget a he­lyi önkormányzat képviselő-testületének arra, hogy előírja, milyen fűtési rend­szerrel váltható fel a távhőszolgáltatás.

Az Ab megalapozottnak találta az indítványt. A testület felhívta a figyelmet arra, hogy a távhőszolgáltatás – különösen a lakos­sági felhasználók tekintetében – termé­szetes monopolhelyzetet élvező szolgáltatás, ezért a távhőszol­gáltatás szabá­lyozá­sában kitüntetett szerepe van a fogyasztók védel­mének. A távhő­szolgáltatásról szó­ló törvény a felhasználó jogaként szabályozza az általá­nos közüzemi szerződés felmondását azzal, hogy részletesen szabályozza a felmondás feltételeit, ezzel bizto­sítva azt, hogy a szerződés felmondása más felhasználók jogait ne korlá­tozza, azok tulajdonában kárt ne okozzon, illetőleg ne veszélyeztesse a szolgáltatói és a felhasz­nálói rendszer zavartalan működését.

Az Ab a határozat indokolásában rámutatott: a helyi képviselő-testület rendelete nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal, nincs felhatalmazása arra sem, hogy rendeletében a hőellátó rendszerek kialakítását, átalakítását korlátozza, és az érintettek számára távhőszolgáltatás igénybevételét tegye kötelezővé. Bár a megtá­madott rendelkezés más, helyi emisszióval nem járó energiaellátó rendszerek, mint például villamos energia, napenergiát hasznosító berendezések alkalmazását is kö­telezővé teszi, elsősorban a távhőszolgáltatás igénybevételére kötelez, hiszen a leg­több esetben feltehetően csak távhőszolgáltatással váltható fel a helyi emisszióval járó hőenergia-ellátás.

A határozat megtalálható az Alkotmánybíróság honlapján