A családi pótlék összege idén és jövőre nem emelkedik

2009.05.27. MTI

A családi pótlék összege idén és jövőre nem emelkedik - közölte Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón kedden.

A tárcavezető elmondta: a hétfőn elfogadott törvénymódosítás értelmében elmarad a családi pótlék szeptemberi korrekciója és 2010-es emelése.

Herczog László kiemelte, hogy a családtámogatási rendszer átalakításának célja a foglalkoztatás növelése, nem a költségvetési megtakarítás. A gyes átalakításának valódi hatása 2013-14-ben jelentkezik először, és 15 milliárd forintos megtakarítást jelent; a családi pótlék rendszerének átalakítása pedig egy év alatt 8 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményez.

A magyar családtámogatási rendszer ideje, összege - a kereset százalékában - európai és világviszonylatban is magas - szögezte le a miniszter. Mint mondta, a kormány által szorgalmazott átalakítások célja a foglalkoztatás növelése, a gyermeket vállaló nők munka világába való visszatérésének segítése, illetve az ezeket segítő gyermekintézmények bővítése.

A parlament által hétfőn elfogatott törvény a gyermekgondozási támogatásokat alakítja át - szögezte le a miniszter.

E szerint az egyik változás, hogy a terhességi-gyermekágyi segélyre (tgyás) és a gyermekgondozási díjra (gyed) akkor lesz jogosult valaki, ha a jelenlegi 180 napos előzetes biztosítási idő helyett legalább 365 napos biztosítással rendelkezik majd - mondta Herczog László. Hozzátette: ha valaki elérte a 365 napot, akkor 24 hétig jár neki a tgyás, illetve a biztosítási idővel megegyező időtartamra a gyed, amely maximum a gyermek 2 éves koráig folyósítható.

A változások szerint a gyermek 2 éves koráig részesülhet gyermekgondozási segélyben (gyes) az édesanya, azaz a jövőben nem a harmadik, hanem a második életév végéig jár a gyes - emelte ki a tárcavezető.

Hozzátette: az ikergyermekeket, és a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermeket nevelőket nem érintik a változások. A három vagy több gyermeket nevelők esetében a jövőben a gyermeknevelési támogatás (gyet) már a legkisebb gyermek kétéves korától igényelhető.

Herczog László kiemelte, hogy a gyednek sem a mértéke - amely az átlagkereset 70 százaléka, maximum a minimálbér száznegyven százaléka, 2009-ben 100.100 forint -, sem annak az időtartama nem változott, időtartam csak a gyesnél csökkent.

Azoknak, akik a közép-, vagy felsőfokú tanulmányaik alatt vállalnak gyermeket, egy évnél hosszabb ideig folytatott tanulmányi idejükből 180 nap számít be az előzetes biztosítási időbe, ám mivel 365 napra van szükség az ellátáshoz, még 185 nap biztosítási jogviszonyra van szükségük ahhoz, hogy járjon nekik a tgyás, illetve a gyed - derült ki a miniszter szavaiból.

A támogatások átalakítása a már megállapított ellátásokat nem érinti: az új szabályokat először a 2010. április 30. után született gyermekre kell alkalmazni - szögezte le a miniszter. Kiemelte: először 2012. április 30. után fordulhat elő, hogy a mai szabályok szerint már nem igényelhető a gyes.

A családi pótlék átalakításáról szólva a miniszter elmondta: a jövőben a jegyző dönthet arról, hogy a védelembe vett gyermek esetében a családi pótlék egy részét, legfeljebb 50 százalékát természetbeni juttatássá alakítják.

2010. augusztus 31-e után 23-ról 20 évre csökken a családi pótlék jogosultsági korhatára: a közoktatási intézményekben tanulók esetében, de a sajátos nevelési igényű gyermek esetében megmarad a 23 év - közölte Herczog László.

A foglalkoztatást javító intézkedések kapcsán a miniszter emlékeztetett, hogy a már elfogadott adócsomag szerint a Start Plusz Programban részt vevők esetében a munkáltatók az első évben a 27 helyett nem 15, hanem 10 százalékos, a második évben pedig a 25 helyett 20 százalékos járulékot fizetnek július 1-től, ha munkába visszatérő gyermekes anyákat, illetve hátrányos helyzetű munkavállalókat foglalkoztatnak.

A gyermekintézmények bővítéséről szólva Herczog László kiemelte: a kormány azt tervezi, hogy különböző támogatásokat nyújt új bölcsődék létrehozásához. Hozzátette: mivel a gyermekgondozási támogatások jövő év április 30-a után változnak, van még idő új intézmények, bölcsődék létrehozására.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kormány tervei szerint 2009 végére 1.700 új bölcsődei férőhely jön létre, ma 25 ezer 667 férőhely van, és 130 százalékos a kihasználtság. A fejlesztésekre 5,5 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.

  • kapcsolódó anyagok
GYERMEKJOGOK
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
JOGALKOTÁS