A filmforgatásokhoz hasonlóan a jövőben minden közterület-használati engedélyről Demszky Gábor főpolgármester döntene a szakbizottságok helyett – tudta meg az MTI a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésének résztvevőitől.

Tájékoztatásuk szerint a főpolgármester további módosítást igényelt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott hivatali javaslatban. Eszerint nem csak a városképvédelmi, hanem a kiemelt fejlesztésekkel foglalkozó bizottság helyett is a főpolgármester adná ki a közterület-használati engedélyeket.

Szabadai Viktor (SZDSZ) és Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kérelmezők visszajelzései alapján túl bonyolult és időigényes a jelenlegi engedélyezési eljárás. Emiatt előfordul az is, hogy ellehetetlenül egy-egy alkalmi rendezvény megszervezése. Az egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés érdekében a városvezetés több rendelet-módosítást javasol a közgyűlésnek.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes felvetésére a közgyűlés elé már benyújtott javaslatot szerdán úgy módosítja a városvezetés, hogy a főpolgármester döntése előtt kikéri a szakbizottságok véleményét, amelyeknek 8 napjuk lenne álláspontjuk kialakítására. Sürgős és indokolt esetben a főpolgármester e nélkül is dönthetne. A bizottsági vélemények egyébként nem kötelező érvényűek a főpolgármester számára, aki ettől még másként is határozhat. Végső soron egy adott ügyben a döntést a Fővárosi Közgyűlés hozná meg, ha kifogás érkezne a főpolgármester döntése ellen. A kabinet ülésén Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Steiner Pál (MSZP) frakcióvezető is támogatta a módosítást. Az utóbbi vitákra számít emiatt a közgyűlésben.

Nyáry Krisztián közölte, hogy hasonló gyakorlat működik a legtöbb kerületben is, ahol a polgármesterek döntenek végső soron a közterületek használatáról.

MTI információ szerint a főpolgármester egyebek közt az utcai árusítások (például virág, fenyőfa, képeslap, stb.) mellett, a taxiállomások létesítéséről, helyéről, az utcai sportrendezvényekről, a Hősök tere használatáról, a felújítások alatt az épületekre kirakható reklámhirdetésekről is dönthetne. A javaslat elfogadása esetén a főpolgármester maximum három évre szóló engedélyeket adhatna ki, ennél hosszabb idejű közterület-használatot a Fővárosi Közgyűlés engedélyezhet. A változtatással megszűnne a városképvédelmi bizottságban 2006. óta bevezetett gyakorlat is, miszerint a közterület-használati engedélyekről az ülés végén határoznak, s emiatt a kérelmezők esetenként többórás várakozásra kényszerülnek. A módosítás érintené az adott döntések nyilvánosságát is, mivel jelenleg a döntések a sajtó jelenlétében születnek. A közgyűlési előterjesztésből az olvasható ki, hogy a jövőben csak a döntés ténye lesz nyilvános. A jogszabályok szerint egyébként a Fővárosi Közgyűlés által a főpolgármesterhez telepített önkormányzati hatáskörben a döntési jog nem adható tovább, nem telepíthető sem a helyettesekhez, sem a hivatalnokokhoz.