A huszonhét európai uniós tagállam miniszterei ma hivatalosan el fogadták a barangolásnak az Európai Bizottság által múlt év szeptemberében javasolt és az Európai Parlament által áprilisban elfogadott új szabályozását.

A mobiltelefonos barangolás új uniós szabályozásának köszönhetően a fogyasztók július 1-jétől olcsóbban barangolhatnak: a csökkenés akár a 60%-ot is elérheti, és ez éppen kapóra jön a nyári szabadság idején. A barangolásra vonatkozó rendelet új változatának egyik eredménye, hogy a fogyasztóknak semmiképpen nem kerülhet 0,11 eurónál többe, ha egy másik uniós tagállamból szöveges üzenetet küldenek. A mobiltelefonjukkal internetező, filmeket letöltő vagy nyári képeiket hazaküldő fogyasztóknak sem kell attól tartaniuk, hogy a nyaralásból hazatérve „számlasokk” éri őket. Az új szabályozás szerint a mobilszolgáltatóknak ráadásul másodpercalapú – nem pedig percalapú – számlázást kell alkalmazniuk a külföldről kezdeményezett hívások harmincadik másodperce után: ez akár 24%-os díjcsökkenéssel is járhat. Az európai uniós Miniszterek Tanácsa ma elfogadta a barangolásra vonatkozó új szabályozást, ezért az július 1-jétől az Európai Uniónak mind a 27 tagállamában hatályos.

A Miniszterek Tanácsa ma egyhangúlag elfogadta a barangolásra vonatkozó új szabályozást, vagyis túl vagyunk az utolsó eljárási akadályon, és a fogyasztók már július 1-jétől élvezhetik az új szabályozás előnyeit. A Tanács tehát az Európai Parlament példáját követi, az ugyanis áprilisban elsöprő többséggel az új szabályozás mellett szavazott. Ez jó hír az európai polgároknak, mivel így nyaralás közben nyugodt lélekkel, a „számlasokktól” való félelem nélkül használhatják külföldön mobiltelefonjukat” – mondta Viviane Reding hírközlési biztos (Európai Bizottságbeli hivatalához három hét szabadság után a mai napon visszatérve).

Miután az év első felében politikai megegyezésre jutott az Európai Parlament és a Tanács, áprilisi plenáris ülésén az Európai Parlament elsöprő többséggel (646 igen szavazattal, 22 ellenszavazattal és 9 tartózkodással) megszavazta a rendeletet.

A folyamat felgyorsítása és a barangolásra vonatkozó új szabályoknak a nyaralási idény előtti hatálybalépése érdekében a tagállami miniszterek még a mai napon, a Tanács foglalkoztatásügyi, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóügyi formációjában összegyűlve elfogadták a barangolásra vonatkozó szabályozást, miután előzőleg mind a huszonhét tagállam hírközlési minisztere nem hivatalos politikai támogatásáról biztosította a Bizottság által tavaly novemberben előterjesztett javaslatot.

Azzal, hogy a Tanács június 8-án elfogadta, a rendelet a jóváhagyás utolsó szakaszába került, így június 18-án az Európai Parlament elnöke és a Tanács elnö ksége hivatalosan aláírhatja azt. A rendelet néhány nappal később már ki is hirdethető az Európai Unió Hivatalos Lapjában . Mivel a barangolás új szabályait uniós rendelet írja elő, azok 2009. július 1-jén azonnal hatályba lépnek mind a huszonhét tagállamban.

A barangolásra vonatkozó, a Tanács által hivatalosan ma jóváhagyott új uniós szabályozás:

  • 0,11 eurós (HÉA nélkül számított) felső díjhatárt szab a fogyasztók által külföldről küldött szöveges üzenetekre vonatkozóan , a jelenlegi 0,28 eurós átlagos díjjal szemben (a holland és a portugál fogyasztók által külföldről küldött SMS díja jelenleg meghaladja a 0,35 eurót).
  • letöltött megabájtonként 1 eurós viszonteladói díjplafon bevezetésével lényegesen csökkenti a külföldön igénybe vett adatszolgáltatások díját (a külföldön igénybe vett mobiltelefonos webböngészés vagy filmletöltés költségeit), a jelenlegi, megabájtonként 1,68 eurós átlagárral, és az Írországban (6,82 euró), Görögországban (5,30 euró) és Észtországban (5,10 euró) alkalmazott, különösen magas árakkal szemben. A viszonteladói díjkorlát 2010-ben 0,80 euróra, 2011-ben pedig 0,50 euróra fog csökkeni, ezzel is tovább mérsékelve a fogyasztók kiadásait.
  • megóvja a fogyasztókat az úgynevezett „számlasokktól”, mivel a fogyasztó szolgáltatáskorlátozást kérhet arra az esetre, ha számlája összege eléri az 50 eurót, vagy az általa előre meghatározott ennél magasabb összeget. A mobilszolgáltatóknak 2010 márciusáig kell bevezetniük ezeket az átláthatóságot javító intézkedéseket.
  • tovább csökkenti a barangolásos mobilhívások díját. A híváskezdeményezésre és a hívásfogadásra jelenleg vonatkozó 0,46 eurós, illetve 0,22 eurós felső határértékek 2009. július 1-től a külföldi híváskezdeményezés esetében 0,43 euróra, míg a külföldi hívásfogadás esetében 0,19 euróra csökkennek, majd 2010. július 1-ig 0,39 euróra, illetve 0,15 euróra, végül 2011. július 1-ig 0,35 euróra, illetve 0,11 euróra (percenként, HÉA nélkül számítva).
  • bevezeti a másodpercalapú számlázást a külföldről kezdeményezett hívások harmincadik másodpercétől és a külföldön fogadott hívások első másodpercétől kezdve. A fogyasztók a percalapú számlázás miatt jelenleg hozzávetőlegesen 20%-kal többet fizetnek kezdeményezett és fogadott hívásaikért, mint amennyit azok tényleges időtartama indokolna.