A korrupció minden formája közrossz, mert csorbítja a teljesítményalapú versenyt, a jog megkerülésére vezet, megingatja a közakarat érvényesülésébe vetett bizalmat, s tönkreteszi a társadalom immunrendszerét – jelentette ki hétfőn Salgótarjánban Dávid Ibolya.

Az igazságügyi tárca vezetője a megyei jogászegylet meghívására ügyvédek, ügyészek, bírák előtt tartott előadást a korrupció ellenes törvénycsomagról. Közölte: a csomag büntetőjogi elemei már ősszel a parlament elé kerülnek. – A törvényjavaslat kidolgozásakor alapelvként vettük figyelembe a jogszabályok átláthatóságát, kimutathatóságát, ellenőrizhetőségét és számonkérhetőségét – húzta alá az igazságügy miniszter. Hozzátette: a négy alapelvnek egyidejűen kell a jogalkotásban megjelennie. A törvénycsomag néhány fontos javaslatát sorra véve Dávid Ibolya rámutatott: a javaslat szerint a foglalkozástól való eltiltás feltétele a szakmai alkalmatlanság mellett a jövőben méltatlanság, erkölcsi alkalmatlanság is lehet. Dávid Ibolya tájékoztatása szerint jelentősen átalakulnak a vagyon elkobzás szabályai is: a mellékbüntetések közül az intézkedések közé átemelve erősödik annak kötelező jellege.

  • A törvényjavaslat szerint a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt szerzett vagyon elkobzása fő szabályként érvényesül – hangsúlyozta. Emlékeztetett: kiterjesztették a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget a köztisztviselőkre, bírákra, ügyészekre és a rendvédelmi szervek hivatásos állományára, azonban a mai napig nem vonatkozik például a köztársasági elnökre, az alkotmánybírákra, országgyűlési biztosokra, polgármesterekre, a Magyar Nemzeti Bank elnökére, alelnökeire, valamint az Állami Számvevőszék elnökére, alelnökeire. – Legyen a vagyonnyilatkozat tételről szóló törvénynek egységes logikája – vélte. Megítélése szerint, aki közszereplést vállal, az ezzel együtt nagyobb nyilvánosságot is vállal. – Nem bűn, ha valaki nem szegény, de a közszereplők vagyonának eredete legyen tiszta, mert csak így lehet őket közpénzek kezelésével és mások életére kiható döntések meghozatalával megbízni – tette hozzá Dávid Ibolya.

Közlése szerint a pártok működésének finanszírozására két lehetséges módozatot dolgozott ki a tárca. Dávid Ibolya elmondta: személy szerint azt a variációt támogatná, mely szerint a pártok a költségvetésen túl csak magánszemélyektől kaphatnának támogatást, ezt is bizonyos közzétételi kötelezettséggel. A másik módozat szerint jogi személyek is segíthetnek pénzzel pártokat, feltéve, hogy nem állami részvétellel működnek.