A kisebbségi jogok sérelmét állapította meg a Magyar Nemzet című napilap egyik újságírójának cikkével kapcsolatban a kisebbségi jogok védelmét biztosító Kaltenbach Jenő ombudsman.

A Magyar Nemzet egy bűnügyi tudósításban ugyanis kiemelte, hogy az érintettek romák voltak. Az ügy kivizsgálására Kaltenbach belső vizsgálatot kezdeményezett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjénél, illetve a másodízben elmarasztalt újságíró jogsértése miatt ismét a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottságához fordult. Az említett írás egy Táborfalván történt verekedésről számolt be. A bűncselekmény szempontjából lényegtelen információt, a kisebbséghez tartozást mint hírszínesítő elemet használta az újságíró. Az ombudsman a személyiségi jogokkal való visszaélés gyanúja miatt büntetőjogi szempontból is aggályosnak tartja a hírt.