Gyorsított eljárások - Magyar-Japán szabadalmi együttműködés

2009.07. 1. Jogi Fórum / MSZH

A Japán Szabadalmi Hivatal és a Magyar Szabadalmi Hivatal között megállapodás született munkájuk hatékonyságának és minőségének közös fejlesztésére

Takashi Suzuki és Bendzsel Miklós, a japán, illetve a magyar szabadalmi hivatal elnöke 2009. június 30-án Budapesten kétoldalú megállapodást írt alá a szabadalmak engedélyezésének gyorsításáról. Ennek keretében a Japán Szabadalmi Hivatal és a Magyar Szabadalmi Hivatal között is elindul 2009. augusztus 3-ával az ún. Patent Prosecution Highway (PPH) elnevezésű kísérleti projekt.

A projekt azok számára jelent előnyt, akik a modern, globalizált gazdaságban való részvételük miatt egyazon találmányra több országban kívánnak oltalmat szerezni, például egyszerre Japánban és Magyarországon. A PPH együttműködés lényege, hogy kölcsönösen elismerik és hasznosítják azt a munkát, amelyet a másik hivatal az adott találmánnyal kapcsolatban már elvégzett. Így gyorsabban és jobb minőségben tudják teljesíteni a szabadalmi eljárás során hatósági feladataikat, lehetővé téve a mindkét országban azonos találmányra oltalmat kérő bejelentők számára a szabadalom gyorsabb megszerzését.

Ez Tokióban a magyar vizsgálati eredményekre hivatkozással az első érdemi felhívástól számított hároméves időszakot 7-8 hónapra rövidíti. Budapesten pedig – a hasonló japán eredményekre alapított PPH kérelem alapján, egyéb akadályozó körülmény hiányában – 4-5 hónapra lesz tehető az engedélyezés időszükséglete.

A PPH projekt japán kezdeményezés, amely bilaterális megállapodásokra épül. Ugyanakkor a világ vezető szabadalmi hivatalai közül ezt a példát ma már mások is követik, és a PPH megállapodások megkötése jelenleg már tucatnyi országra jellemző. E körbe tartoznak az USA, az Egyesült Királyság, Németország, Ausztrália, Kanada, Dél-Korea, Szingapúr, Dánia, Finnország és Ausztria szabadalmi hivatalai, valamint az Európai Szabadalmi Hivatal is.

Ebbe a meglehetősen szűk, a világ legfelkészültebb szabadalmi hivatalait tömörítő körbe kapott meghívást és lépett be most a Magyar Szabadalmi Hivatal. Az ügyfelek minden eddiginél hatékonyabb kiszolgálásán túl még egy további várakozás is él: a PPH megoldást kínálhat az egyre növekvő mennyiségű és bonyolultságú szabadalmi munkateher kezelésére.

  • kapcsolódó anyagok
SZABADALOM
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK
MAGYAR SZABADALMI HIVATAL