Eger polgármestere szerint a szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés törvényt sértett, amikor hétfőn úgy döntött, hogy teljes egészében megyei alapítású társaságot hoz létre az egri kórház működtetésére.

Habis László a város jobboldal által támogatott, lokálpatrióta (Egri Lokálpatrióta Egylet) polgármestere erről közleményben tájékoztatta kedden.

Az önkormányzati törvény szerint a megyének a kórház székhelye szerinti településsel, vagyis Egerrel megállapodást kellett volna kötne a közös fenntartásról, fejlesztésről, irányításról – tartalmazza a közlemény.

Habis László emlékeztetett arra, hogy a város immár két éve, vagyis a kórház vagyonkelésére kiírt pályázat megszületése óta szorgalmazza az intézmény közös működtetését.

Ezzel szemben szerinte százmilliós károkat okozott számos beszállítónak, egri és környékbeli vállalkozónak a megyegyűlés azon döntése, hogy a HospInvest kezébe adta az intézmény vagyonkezelését. A cég több tízmilliós – vízdíjakból és szemétszállítási díjakból felhalmozott – tartozását az egriek, illetve a környező települések lakói fizetik meg a jövő évi közszolgáltatási díjakban – vélekedett.

Ugyanakkor a városnak azt a javaslatát, hogy a megye és Eger hozzon létre egy közös társaságot az intézmény vagyonkezelésére, be sem terjesztette a megye szocialista vezetése a megyegyűlés elé – közölte Habis László.

A Heves Megyei Közgyűlés hétfőn zárt ülésen arra hatalmazta fel a testület elnökét, hogy a “legkorábban” augusztus 1-jén mondja fel a HospInvesttel kötött, az egri kórház vagyonkezelésére kötött szerződést.

A szocialista többségű megyegyűlés arról is döntött, hogy egy teljes egészében a Heves Megyei Önkormányzat által alapított, nonprofit gazdasági társaságot hoznak létre a kórház üzemeltetésére.

Ez azt jelenti, hogy a szerződésbontás bejelentését követően két hónap felmondási idő illeti meg a HospInvest Zrt.-t, vagyis ha már augusztus 1-jén megtörténik a szerződésbontás, akkor a cég október 1-jéig köteles működtetni az intézményt. A szerződésbontásnak egyúttal az a feltétele, hogy az új üzemeltető megteremtse a működési engedély megszerzéséhez szükséges feltételeket. Az indoklás szerint ezért nem határozott meg konkrét dátumot a testület.

A HospInvest Zrt. 2008. november 1-jén vette át az egri kórház üzemeltetését, majd áprilisban bejelentette, hogy csődvédelmet kér.