Magyarország – több tagállammal együtt – a negyedik helyen áll azon az eredménytáblán, amely arról ad helyzetképet, hogy az Európai Unió tagállamai milyen ütemben haladnak előre az úgynevezett belső piaci szabályok nemzeti jogba való átültetésével – közölte a Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.

Mátrai Zsuzsanna azzal összefüggésben tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság csütörtökön 19. alkalommal adta ki az úgynevezett Belső Piaci Eredménytáblát, melynek célja, hogy féléves időközönként jellemző, jól összehasonlítható mutatók alapján aktuális helyzetképet adjon arról, hogy az EU-tagállamok milyen ütemben haladnak a belső piaci szabályok nemzeti jogba való átültetésével.

A szóvivő közlése szerint az Európai Bizottság elismerően szól a tagállamok által elért eredményről, mely szerint három egymás utáni időszakban az EU belső piaci szabályainak “átültetési deficitje” egyszázalékos volt. (Az átültetési deficit a hatályos EU-s irányelvek azon része, melyet a tagállamok nem, vagy hiányosan ültettek át.)

Magyarországról szólva kifejti, a csatlakozás utáni két évben növekvő tendenciát mutatott az “átültetési deficit”, azonban 2007 júliusától folyamatosan csökkent. Az eredménytábla alapján Magyarország minden, több éve lejárt irányelvet átültetett.

A következő féléves időszakot vizsgálva megállapítható: ahhoz, hogy uniós szinten az “átültetési deficit” továbbra is egy százalék alatt maradhasson, a tagállamoknak átlagosan 17 irányelvet kell átültetniük, Magyarországnak 11-et – írta.

Mátrai Zsuzsanna rámutatott ugyanakkor arra is, hogy az át nem ültetett irányelvek számát összeadva a nem megfelelően átültetett irányelvek számával romlik az összkép: az időben történő és helyes átültetést együttesen vizsgálva az EU átlagos “átültetési deficitje” 1,8 százalékra emelkedik. Magyarország ebben a tekintetben a középmezőnyben helyezkedik el.

A belső piaci szabályok nem megfelelő átültetése, illetve alkalmazása miatt a bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat a tagállamok ellen. Érdekesség, hogy jelenleg a 2004-ben csatlakozott “EU-10 tagállamok” ellen háromszor kevesebb kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, mint a “régi tagállamok, az EU-15-ök” ellen. Magyarország ellen idén júliusban 28 belső piaci vonatkozású kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, ami jóval a tagállami átlag alatti eredmény – zárul a külügyi szóvivő közleménye.