Sharon főtanácsnok álláspontja szerint igazolhatók lehetnek azok a szabályok, amelyek a fiatal játékossal szerződést kötő labdarúgó klubot az ezen játékost képző klub számára kártérítés fizetésére kötelezik.
A főtanácsnok indítványa a C-325/08. sz. ügyben – Olympique lyonnais kontra Olivier Bernard & Newcastle United:
Sharon főtanácsnok álláspontja szerint igazolhatók lehetnek azok a szabályok, amelyek a fiatal játékossal szerződést kötő labdarúgó klubot az ezen játékost képző klub számára kártérítés fizetésére kötelezik.
Az ilyen kártérítés azonban csak akkor lehet arányos, ha azt a klub teljes képzési költségeinek arányos részeként számítják ki, és megfelelően felosztják a játékos képzésében részt vevő klubok között.
1997-ben Olivier Bernard „joueur espoir”-ként (utánpótlás játékos) hároméves képzési szerződést kötött az Olympique lyonnais nevű francia labdarúgó klubbal. A szerződéses időszak végén úgy döntött, hogy nem fogadja el a hivatásos játékosi szerződésre vonatkozó ajánlatot a francia klubnál, hanem inkább a Newcastle United nevű angol klubbal köt szerződést.
Ebben az időben a Charte française du football professionnel (francia hivatásos labdarúgó charta) a „joueur espoir”-ok – 16–22 éves ígéretes játékosok, akik hivatásos klubokkal képzési szerződést kötöttek – esetében megkövetelte, hogy azok az őket képző klubbal kössenek szerződést, ha a klub a képzésük végén ilyen szerződési ajánlatot tesz számukra. Ha úgy döntenek, hogy ezt az ajánlatot nem fogadják el, akkor az őket képző klub beleegyezése nélkül három évig nem köthetnek szerződést másik francia klubbal.
Az Olympique lyonnais keresetet indított a francia bíróságok előtt O. Bernard és a Newcastle United ellen 53 357,16 euró megfizetése iránt, amely összeg annak a díjazásnak felel meg, amelyet O. Bernard egy év alatt kapott volna, ha megkötötte volna a szerződést az Olympique lyonnais-vel.
Elsőfokon az Olympique lyonnais számára az általa igényelt összeg felét ítélték meg, melynek megfizetésére O. Bernard-t és a Newcastle Unitedet egyetemlegesen kötelezték. A Newcastle United és a játékos sikeres fellebbezését követően az Olympique lyonnais a francia Cour de cassationhoz fordult felülvizsgálati kérelemmel. A Cour de cassation azt a kérdést terjesztette a Bíróság elé, hogy a munkavállalók szabad mozgásának az EK-Szerződésben szereplő elvével ellentétes-e az az előírás, amely alapján kártérítés fizetésére kötelezhető az az utánpótlás játékos, aki egy másik tagállambeli klubbal köt hivatásos játékosi szerződést, és amennyiben igen, az igazolható-e a fiatal hivatásos játékosok felvétele és képzése ösztönzésének szükségességével.
Eleanor Sharpston főtanácsnok véleménye szerint egyértelműen a munkavállalók szabad mozgásának korlátozását jelenti az olyan szabály, amely szerint kártérítés fizetésére kötelezhető az a „joueur espoir”, aki a képzési időszakának végén az Európai Unió egy másik tagállamának valamely klubjával hivatásos játékosi szerződést köt.
A főtanácsnok megjegyzi, hogy a sport annyiban tartozik a közösségi jog hatálya alá, amennyiben gazdasági tevékenységnek minősül. A hivatásos labdarúgó játékosok munkaviszonya ilyen tevékenység. Másrészt a munkavállalók szabad mozgásának korlátozására vonatkozó tilalom kiterjed a munkaviszony kollektív szabályozására irányuló szabályokra, beleértve a labdarúgó egyesület szabályait is. Végül a főtanácsnok emlékeztet arra, hogy a szabályok akkor is akadályozhatják a mozgásszabadságot, ha azokat az állampolgárságra tekintet nélkül alkalmazzák, és hogy hivatásos labdarúgó játékos átigazolása esetén a klubok között átigazolási díj, képzési vagy nevelési költségtérítés megfizetését előíró szabályok főszabály szerint akadályozzák a munkavállalók szabad mozgását.
A korlátozás lehetséges igazolását illetően főtanácsnok megjegyzi, hogy az ilyen szabályok biztosítják, hogy a klubokat a játékosok felvételétől és képzésétől ne tartsa vissza az a távlat, hogy a befektetésükből esetleg valamely más klub húz hasznot, míg ők semmilyen kártérítésben nem részesülnek. Figyelembe véve a labdarúgás társadalmi jelentőségét és azt a széleskörű közmegegyezést, hogy ösztönözni kell a fiatal játékosok képzését és felvételét, E. Sharpston álláspontja szerint valószínű, hogy a kluboknak a fiatal játékosokba való befektetésére vonatkozó kártérítést előíró szabályok közérdekből igazolhatók.
A főtanácsnok azonban úgy véli, hogy a kérdéses francia szabály a kártérítés mértékét illetően túllép az e cél eléréséhez szükséges mértéken. Csak az a szabály lehet megfelelő és arányos, amely a klubok számára a tényleges képzési költségeikkel arányban álló kártérítést nyújt.
Ennélfogva a játékos várható keresetén vagy a klub várható elmaradt hasznán alapuló kártérítés nem fogadható el, mivel egyik tényezőnek sincs jelentősége a fiatal játékosok felvétele és képzése ösztönzésének célja szempontjából.
E. Sharpston erre vonatkozóan kifejti, hogy álláspontja szerint, mivel csak az utánpótlás játékosok csekély részének lesz sikeres a hivatásos pályafutása, a kártérítést a klub teljes képzési költségeinek arányos részeként volna helyénvaló kiszámítani, nem pedig az adott játékos tényleges képzési költségei alapján. Továbbá amennyiben egy meghatározott játékost több mint egy klub képzett, a kártérítést megfelelően fel kell osztani a kérdéses klubok között. Végül a főtanácsnok nem tartja ésszerűtlennek, hogy bizonyos körülmények között az utánpótlás játékos maga legyen köteles valamilyen kártérítést fizetni, feltéve hogy – ebben az esetben – az ilyen kártérítést az adott utánpótlás játékos egyéni képzési költsége alapján és nem a klub részéről felmerülő teljes képzési költség alapján számítják ki.
A főtanácsnok véleménye nem köti a Bíróságot. A főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen a Bíróság elé. Az Európai Közösségek Bíróságának bírái most kezdik meg az ügyben a tanácskozást. Az ítéletet későbbi időpontban hozzák meg.
