A nyári szezon első két hónapjában csaknem kétszázzal kevesebb bűncselekményről érkezett bejelentés a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) területén, azaz a Velencei-tó és a Balaton partján, valamint Zalakaros térségében – összesítette pénteken az adatokat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A két hónap során összesen 2697 bűncselekményt jelentettek be a rendőrségen, míg a tavalyi hasonló időszakban 2887 esetet. Leginkább Veszprém és Zala megyében tapasztalható csökkenés, több mint 15 százalékos – közölte Csizmazia Péter sajtóreferens.

Több mint 20 százalékkal mérséklődött a külföldi állampolgárokat ért bűncselekmények száma, a tavalyi 277-tel szemben idén 217 ilyen bejelentés érkezett.

A kiemelt bűncselekmények közül ebben a két hónapban egyetlen emberölés sem történt a térségben, a súlyos testi sértések száma pedig a tavalyinál eggyel kevesebb, 50. Egy fegyveres rablás történt, mégpedig Vonyarcvashegyen, ennek gyanúsítottjait el is fogták.

Csaknem felére csökkent a gépkocsilopások és a zseblopások száma, az előbbieké 42-ről 26-ra esett vissza, az utóbbiaké 46-ról 25-re. Betöréses lopásról is mintegy 20 százalékkal kevesebb esetben tettek bejelentést, 455 helyett 367 ilyen bűncselekmény fordult elő. Kis mértékben emelkedett ugyanakkor az autófeltörések száma, a tavalyi 172-vel szemben idén 183 eset történt.

A régióban a hétvégeken jelentősen megerősödő forgalom mellett 596 közlekedési baleset történt, hasonlóan az előző évihez. A múlt év júniusában és júliusában 10 karambol követelt emberéletet, idén viszont 11 halálos kimenetelű közúti tragédiát jeleznek a statisztikák, amelyek szerint a súlyos sérüléssel járó balesetek száma is emelkedett 64-ről 73-ra.

Az előző évi 114-ről 119-re nőtt a könnyű sérüléssel járó balesetek száma, míg a sérülés nélküli koccanásokból kevesebbet regisztráltak, 403 helyett 393-at.

Csizmazia Péter közölte: a közbiztonság fenntartásáért az utak mentén, az utcákon, a forgalmas köztereken, a piacokon, a strandokon, a jelentősebb látogatottságú rendezvényeken a nyár folyamán továbbra is megerősített szolgálatot látnak el a három megye rendőrei. Kiemelt figyelmet kap a strand- és üdülőhelyi besurranásos és betöréses lopások megelőzése, illetve ehhez kapcsolódóan az utazó bűnözők kiszűrése.

A forgalmas közlekedési útvonalak mentén is fokozott ellenőrzések várhatóak, valamint határozott fellépés a kiemelt veszélyt jelentő ittas járművezetőkkel, a megengedett sebességet túllépőkkel, valamint az előzési és elsőbbségadási szabályokat megszegőkkel szemben. A sűrű ellenőrzéseknek köszönhetően például idén már 201 ittas vezetőt szűrtek ki a rendőrök a közlekedésből a tavalyi 152 ittas autóssal szemben.