A rendőrség bizonyítani tudja, hogy az öttagú csoportból ki szúrta meg Marian Cozmát, és ki volt a másik két ember, aki segített neki – közölte Derzsy Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a megyei napilappal csütörtökön.

“Pontosan tudjuk, hogy ki szúrta meg lent Cozmát, valamint Pesicset” – mondta a bűnügyi igazgató, hozzátéve, információjuk van a február 8-i gyilkosság minden egyes másodpercéről. Derzsy Péter azt is elmondta a Veszprém megyei Naplónak, hogy “az öt gyanúsítottból a fenti eseményekben, ahol a halálos szúrás érte a román sportolót, már csak hárman vettek részt”.

“Erre a három emberre egyértelmű bizonyítékunk van; ők azok, akik Marian Cozmát bántalmazták, amikor a halálos szúrást elszenvedte” – nyilatkozta a nyomozás vezetője.

Az előzetes letartóztatásban lévő hét gyanúsított közül ötnek három hónappal meghosszabbította a fogva tartását a veszprémi bíróság – tájékoztatott Váradi Piroska, a főkapitányság szóvivője csütörtökön délután. Közölte: arról az öt személyről van szó – R. Sándorról, N. Győzőről, Sz. Ivánról és társaikról – akiket az ügyben emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

A bűnügynek eddig kilenc gyanúsítottja van, s közülük heten vannak előzetes letartóztatásban.

Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg az egyik veszprémi lokál előtt. A segítségére siető sporttársai – Zarko Sesum szerb, Ivan Pesic, horvát válogatott kézilabdázó, az MKB Veszprém játékosai – életveszélyes sérüléseket szenvedtek, megműtötték őket és hosszabb időn át kórházi kezelésre szorultak.