Eljárási okokra hivatkozva elutasította az egyházi vezetők közszereplői minőségének megállapítására irányuló keresetet a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett jogerős határozatában.

A per előzménye, hogy Kozák Dániel újságíró 2005-ben, az Origo munkatársaként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult azzal, vannak-e arra vonatkozó adatok, hogy a történeti egyházak vezetői a pártállam idején kapcsolatban álltak volna a titkosszolgálatokkal.

A Fővárosi Bíróság kétszer is kimondta, hogy a beperelt egyházi méltóságok közszereplők. A Fővárosi Ítélőtábla azonban korábban új eljárást rendelt el, arra hivatkozva, hogy az első fokú határozat nem terjed ki minden alperesre, kedden pedig azért utasította el a keresetet, mert azt négy éve elkésetten nyújtották be.

A tábla egyik eljárásban sem foglalt állást arról, hogy közszereplők-e az egyházi vezetők.