A peren kívüli megállapodás eredményeként összesen 35 ezer dollár kártérítést köteles fizetni illegális szoftverhasználat miatt a BSA-nak a New York állami Monroe Megyei Vízügyi Hatóság (Monroe County Water Authority).

A Democrat and Chronicle portál értesülései szerint a Vízügyi Hatóság tizennégy számítógépén találtak érvényes licenc nélkül használt Adobe és Autodesk szoftvereket a Business Software Alliance (BSA) munkatársai. A peren kívüli megállapodás értelmében a 35 ezer dolláros kártérítés megfizetése mellett a Monroe megyei hatóság vállalta a hamis szoftverek megsemmisítését, valamint egy szoftverhasználatra vonatkozó etikai kódex kidolgozását és bevezetését.

A Vízügyi Hatóság főigazgatója, Edward Marianetti szerint a szervezet informatikai részlegének hibájából következett be a jogsértés. Marianetti hangsúlyozta, nem szándékosság, hanem tévedések és figyelmetlenségek eredményeként kerültek ebbe a helyzetbe.

A BSA jogi ügyekért felelős munkatársa, Jenny Blank az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrizni kell a licencek érvényességét, hiszen – ahogy a fenti példából is látható – a jogsértés mindig többe kerül, mint az eredeti termékek megvásárlása.

Nem gyakori, de nem is ez az első eset, hogy az Egyesült Államokban állami szervezet neve merül fel illegális szoftverhasználattal kapcsolatban. A BSA a kilencvenes évek végén több hatósági szervezettel, köztük Philadelphia városi önkormányzatával, a New Jersey-i lakópark-felügyelőséggel és a Los Angeles-i iskola-felügyelőséggel is rendezett illegális szoftverhasználati ügyet.