A Fővárosi Önkormányzat bizonyos pontokon vitatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hatósági árakkal kapcsolatos megállapításait, melyek szerint gondatlanul jártak volna el az árképzésnél – derül ki az ÁSZ honlapján olvasható fővárosi válaszból.

“Álláspontunk szerint a Fővárosi Önkormányzat rendeleteiben, mögöttes megállapodásaiban maximálisan törekedett arra, hogy a valóságos költségek mentén alakítsa ki díjjavaslatát” – olvasható az Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes által jegyzett válaszban.

A főváros vitatja, hogy meghatározhatná az egyes társaságok önköltség-számítási előírásainak kialakításához az útmutatást.

“E tekintetben sem feladat-, sem hatásköre nem állapítható meg az önkormányzatnak” – olvasható a dokumentumban, amely tartalmazza azt is, hogy a társasági gazdasági eseményekkel összefüggő szolgáltatás nyújtása, ellenértékének megállapítása elsődlegesen a társaság gazdálkodásáért felelős ügyvezetői kör felelőssége. Így annak is, hogy a közszolgáltatás irányába milyen mértékű díjak, kalkulációk rendszere alakítandó ki.

A főváros ÁSZ-nak adott válasza rögzíti, hogy “a 2007. és 2008. évekre vonatkozó szilárd- és a folyékony hulladék, a távhőszolgáltatás, a kéményseprés, a kegyeleti, az ivóvíz és a csatornadíj megállapítás megalapozottságának és eredményességének megítélése tekintetében az eltérő vélemények fennmaradtak”.

Az ÁSZ-nak azzal a javaslatával szemben, mely szerint a Fővárosi Önkormányzatnak, mint árhatóságnak rendelkeznie kell díjkoncepcióval, a főváros úgy véli: “díjkoncepció készítésének kötelezettségét egyik érintett jogszabály sem tartalmazza. (…) A díjkoncepció hiánya a Fővárosi Önkormányzat ár/díjmegállapító tevékenységének megítélését nem ronthatja.”

A Pénzügyminisztériumnak (PM) az Oszkó Péter tárcavezető által jegyzett válasza kiemeli, hogy a kormány folyamatosan dolgozik az önkormányzatok árhatósági szabályozásának felülvizsgálatán, és a felmerülő anomáliákra a törvényi környezet megváltoztatásának kezdeményezésével ad választ.

Ugyanakkor a PM válaszában megjegyzi azt is, hogy az önkormányzatok önálló árhatósági tevékenységére a kormánynak, így a pénzügyminiszternek nincs közvetlen ráhatása. Az ÁSZ-jelentésben vélelmezett hiányosságokból pedig nem vezethető le az a megállapítás, mely szerint a Fővárosi Önkormányzat árhatóságként nem rendelkezik díjkoncepcióval, és így elégtelenül látta el árhatósági funkcióját.