Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága sem támogatta Szabó Máté általános ombudsman múlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját szerdai ülésén; a biztos jelentését aznap az emberi jogi bizottság is elutasította.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóját 14 igen, 7 tartózkodó és 8 nem szavazat mellett nem találta a testület általános vitára alkalmasnak.

A testület fideszes és kereszténydemokrata tagjai támogatták a beszámolót, míg a kormánypártiak nemmel szavaztak vagy tartózkodtak.

Az ombudsman beszámolóját a hét bizottságból csak az egészségügyi bizottság támogatta. Májusban az önkormányzati bizottságban a szocialista képviselők a biztos személye, megnyilatkozása – például a cigánybűnözéssel kapcsolatos idei nyilatkozata – miatt utasították el a beszámoló általános vitára való alkalmasságát. Mint akkor elmondták, nem a beszámoló tartalmát kifogásolták, azt szakmailag elfogadhatónak tartják.

Az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén a kormánypárti tagok nem szóltak arról, hogy miért nem támogatják Szabó Máté jelentését.

Szabó Máté az ülésen egyebek mellett elmondta, a 2008-ban az előző évhez képest mintegy tíz százalékkal nőtt a hozzá beérkező panaszok száma. Közölte, előreláthatóan az idei évben is növekedés lesz megfigyelhető.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2008. évi tevékenységéről szóló bizottsági beszámoló befejeződött.

Az ombudsmani törvény szerint az országgyűlési biztosok éves tevékenységéről és tapasztalatairól, valamint az általuk tett kezdeményezések, ajánlások fogadtatásáról és eredményéről évente beszámolnak az Országgyűlésnek. A beszámolót a tárgyévet követő naptári év első negyedévének végéig kell az Országgyűlés elé terjeszteni, a beszámolót az országgyűlési határozathozatalt követően a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.