Még néhány héttel ezelőtt is úgy tűnt, kevés esélye van az EU-nak arra, hogy globális szinten is elfogadtassa a bankárok javadalmazását szigorú korlátok közé szorító kezdeményezéseit. A szeptember 24-25-i pittsburghi G20-csúcsra készülve azonban az Egyesült Államokban – a korábbi elutasítás után – hasonló szelek kezdenek fújni.

A Wall Street Journal friss értesülése szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed arra készül, hogy bankfelügyeleti hatósági minőségében olyan szabályokat tesz közzé, amely szerint az intézmény ellenőrzési és vétójogot kapna a hitelintézetek javadalmazási struktúráját illetően. Az USA-ban korábban elképzelhetetlennek tűnt olyan közvetlen állami beavatkozás a banki juttatások világába, mint amilyen megteremtéséért az Európai Unió kardoskodik. A Wall Street Journal szerint azonban a formálódó szabályozás értelmében a Fed elutasíthatná azoknak a kompenzációs csomagoknak a bevezetését, amelyek értékelése szerint túlságosan nagy kockázatok felvállalására ösztönöznék a banki alkalmazottakat. Ez pedig éppen az a logika, amelyet az EU szeretne elismertetni globális szinten is.

Az uniós állam- és kormányfők szeptember 17-i rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozójuk során abban állapodtak meg, hogy Pittsburghben az EU-tagállamoknak „felelős jövedelmezési gyakorlatok” kialakítását kell szorgalmazniuk a pénzügyi szektorban. A brüsszeli mandátum értelmében a G20-nak kötelező érvényű szabályokat kell elfogadniuk a bankárok nem fix (változó) javadalmazásáról, amelyek betartását szankciókkal is ki lehet kényszeríteni. Az Unió ilyen szabályként mondatná ki a G20 tagjaival, hogy a bónuszokat a fix jövedelmek „megfelelő arányában” kell megállapítani (tehát azok nem rúghatnak a fix bérek sokszorosára), s kifizetésüket a bank illetve az egyén teljesítményétől függővé kell tenni. A garantált bónuszok nem kívánatosak, elkerülésük érdekében a bónuszok megállapítása során az esetleges negatív fejleményeket is figyelembe kell venni.

Az EU azt is javasolja, hogy a nagy összegű bónuszok kifizetését késleltetni kell, vagyis el kell telnie bizonyos időnek ahhoz, hogy kiderüljön, valóban indokolt-e kifizetésük – ha pedig a bank teljesítményében negatív fejlemények következnének be, akkor a bónuszok kifizetését törölni lehessen. A részvényopciók lehívását bizonyos ideig meg kell akadályozni, akárcsak a kapott részvények eladását. Lehetőséget kell adni a felügyelőbizottságoknak, hogy a bank teljesítményének romlása esetén csökkentsék a vezetők javadalmazását. Ezen felül fel kell tárni azokat a lehetőségeket, amelyekkel egy adott bankban kifizetett változó juttatások összesített mértékét az összjavadalmazás vagy a bank bevételének/nyereségének adott arányára lehet korlátozni.