Felszámolási eljárást sürget az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke azokkal a tévékkel és rádiókkal szemben, amelyek jelentős tartozást halmoztak fel a médiafelügyelettel szemben.

Körmendy-Ékes Judit a Magyar ATV-t emeli ki abban a javaslatában, amelyben a szigorúbb fellépést kezdeményezi. Úgy tudjuk, az ORTT mintegy 80 millió forintos műsorszolgáltatási díj befizetésének elmaradását kéri számon az ATV-n. A társasággal szemben már fizetési meghagyást is kért a médiahatóság, amelyet azonban értesülésünk szerint a tévé nem ismer el. A vita perrel folytatódik.

Értesülések szerint szintén fizetési meghagyást kért az ORTT a Minimax csatornával szemben. Ez az a társaság, amelynek indításában újsághírek szerint szerepet vállalt Körmendy-Ékes Judit férje. Az ORTT vizsgálta is az összeférhetetlenséget, de elvetette ezt a gyanút. A Minimax mellett a Blue Notes társaság indította a Game One elnevezésű videojáték-csatornát is, amelyet szeptember elején megszüntetett. Ez utóbbi után egyáltalán nem fizetett műsorszolgáltatási díjat a cég. A Minimaxtól összesen több mint 50 millió forintot vár a médiahatóság. A társaságot képviselő Sár Csaba közölte: több ponton is vitatják a díj jogosságát. Az ügy bíróságon folytatódik. Ötmillió forintot meghaladó tartozást halmozott fel egyebek között a Zenit TV és a Budapest TV is. Az elnök asszony felszámolási eljárások indítására vonatkozó javaslatát a közeljövőben tárgyalja az ORTT.