Ma újra tárgyalja a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi ügyét. A testület várhatóan megfogalmazza ajánlását a két MDF-es képviselő mentelmi jogának felfüggesztése vagy fenntartása kapcsán.

Géczi József Alajos, a bizottság szocialista elnöke hétfőn azt mondta: keddre összehívta a mentelmi bizottság ülését, melyen újból tárgyalják Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyét. Kettejük közül csak Herényi Károly lesz jelen az ülésen. Dávid Ibolya MDF-elnök múlt hét pénteken levélben kérte a parlament mentelmi bizottságának elnökét, hogy lehetőség szerint egy héttel halassza el a testület jövő keddre összehívott ülését. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője pénteken ezt azzal indokolta, hogy Dávid Ibolya előre megtervezett külföldi szabadságát tölti, és azért kérte az ülés elhalasztását, mert fontosnak tartja személyes meghallgatását az ügyben.

Géczi József Alajos korábban az MTI-vel közölte, hogy a bizottsághoz megérkezett a legfőbb ügyész levele, amelyben Kovács Tamás továbbra is elhárította, hogy a bizottságnak további iratokat küldjön.

A mentelmi bizottság így az eredeti átirat alapján foglalkozik a két MDF-es politikus ügyével. Abban az ügyészség a kényszerítés és a személyes adattal való visszaélés bűncselekményének gyanúja miatt kéri a két érintett képviselő kiadatását.

A mentelmi bizottság szeptember közepén kért további iratokat a két MDF-es politikus ügyében azért, hogy az ügyészség világítsa meg a gyanúnak azt a részét, amely a kényszerítésre vonatkozik.

Az UD Zrt. ügye tavaly ősszel robbant ki. Szeptember 12-én több napilap arról számolt be, hogy a cég ellen előző nap nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Ugyanezen a napon Dávid Ibolya sajtótájékoztatón jelentette be: a birtokába került hangfelvétel szerint több egykori és jelenlegi politikus is érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Az MDF elnöke a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kért, amit a Fővárosi Főügyészség később elutasított.