Az Országgyűlés 194 igen, 164 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta a vízgazdálkodásról szóló törvény – a köztársasági elnök és a környezetvédelmi bizottság által javasolt – módosítását.

A Sólyom László államfő által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött javaslat zárószavazását a múlt hétről halasztották el a képviselők, az eredeti módosítást az MSZP nyújtott be és fogadtatta el még június 15-én.

A köztársasági elnök szerint ugyanis az eredeti javaslat miatt veszélybe kerülhetett volna a magyar felszín alatti vízbázis. Sólyom László legfőbb kritikai észrevétele az volt, hogy – bár a jelenleg hatályban lévő törvény kötelezően előírja a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszatáplálását a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe – a parlament által elfogadott törvénymódosítás lehetőséget adna a termálvíz-kistermelőknek arra, hogy egyedi felmentést kapjanak ez alól.

A parlament végül olyan – a környezetvédelmi bizottság által javasolt – módosítást fogadott el, amely elhagyná a köztársasági elnök által kifogásolt passzust, így a jövőben is biztosítható lenne, hogy az energetikai célból kitermelt termálvizek ne szennyezzék a felszíni vizeket, továbbá nagy távlatban így megőrizhetővé válhat a geotermikus (termálvíz) vagyon.