November 10-étől már az APEH Központi Ügyfélszolgálatain is regisztrálhatnak az adózók az Ügyfélkapu rendszerébe, mivel jogszabályváltozásból eredően az Okmányirodák mellett erre mostantól az APEH-nak is van jogosultsága.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal stratégiai célkitűzéseinek középpontjában az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítése áll. Ennek keretében a Hatóság célja, hogy az adózók számára minél több (az adózáshoz kapcsolódó) az adókötelezettség teljesítését könnyítő szolgáltatást nyújtsunk. Az Ügyfélkapus regisztráció megvalósításának „kiterjesztése” ezt szolgálja.

Az elektronikus úton történő adóbevalláshoz ugyanis nélkülözhetetlen az adózó részéről az Ügyfélkapus azonosító és jelszó megléte. Az Ügyfélkapus regisztrációra eddig csak az Okmányirodákban kerülhetett sor. A kormányzati elektronikus szolgáltatásokról szóló jogszabály változásából eredően az állami adóhatóság is jogosult lett az első ügyfélkapus azonosító kiadására, így az adózónak a jövőben csak egy helyre, az APEH központi ügyfélszolgálatára kell elmennie, ha az elektronikus adóbevallás teljesítéséhez szükséges feltételeket akarja megteremteni.

Azok számára, akik még nem rendelkeznek ügyfélkapus hozzáféréssel, az igénylés díjmentes és akár már a regisztráció napján használhatják az elektronikus ügyintézés szolgáltatásait.

Ügyfélkapu igénylésére az APEH központi ügyfélszolgálatain van lehetőség, a megyeszékhelyeken, valamint Budapesten az alábbi helyszíneken:

1096, Budapest, Vaskapu u. 33-35.
1139, Budapest, Petneházy u. 6-8.
1144, Budapest, Gvadányi u. 69.
1132, Budapest, Kresz Géza u. 15.