Ha egy részvénytársaság közgyűlése határozatképtelen, a megismételt közgyűlést – változatlan programmal – legalább 10 nap múlva lehet megtartani, az alapszabály ettől az időkülönbségtől nem térhet el – egyebek mellett ezt a szabályt is tartalmazza a hétfőn elfogadott új törvény, amely a gazdasági társasági, illetve a cégtörvényt is módosítja.

A honatyák 192 igen, 154 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett döntöttek a javaslat törvénybe foglalásáról.

A gazdasági társasági törvény új szabálya, hogy egy képviselő több részvényest is képviselhet, de egy részvényesnek csak egy képviselője lehet. A részvényesek a jövőben közgyűlés megtartása nélkül is dönthetnek olyan ügyekben, amely a közgyűlés hatáskörébe tartozik. A részvényesek az adott ügyben írásban nyilatkozhatnak, de más technikai eszköz is igénybe vehető. A lényeg az, hogy a részvényes döntését utóbb dokumentálni lehessen, vagyis az bizonyítási eszközként használható legyen.

A közgyűlést legalább 30 nappal a megtartása előtt meg kell hirdetni a részvénytársaság honlapján. Az alapszabály előírhatja, hogy újságban is megjelenjen a közgyűlési felhívás, illetve a részvényesek elektronikus úton is értesíthetők.

Ha a részvénytársaság közgyűlése határozatképtelen, a megismételt közgyűlést – változatlan napirenddel – legalább 10 nap múlva lehet megtartani, az alapszabály ettől az időkülönbségtől nem térhet el.

A cégtörvény módosítása írja elő azt, hogy a cégjegyzékben szereplő magánszemélyek lakóhelye nem nyilvános adat. A hatóságok ezt automatikusan megismerhetik, de a kívülállóknak bizonyítaniuk kell, hogy jogos érdekük fűződik a lakcím megismeréséhez, vagy pedig meg kell szerezniük az érintett személy hozzájárulását.

A polgári perrendtartás pedig úgy változik, hogy a munkaügyi perekben költségkedvezményt kapnak a munkavállalók. Ez azonban csak meghatározott jövedelemig jár, amelynek összegét az igazságügyi és rendészeti miniszter rendeletben határozza meg.

Az új szabályok a jövő év első napjától alkalmazandók.

Kapcsolódó cikk:

Cégjogi változások – Módosult a Gt. és a Cégtörvény