Csaknem 5,5 millió forint szociális segély szabálytalan kiutalására derült fény november végéig a nagykanizsai polgármesteri hivatalban; egy köztisztviselőt elbocsátottak, többen fegyelmit kaptak – derült ki a város közgyűlése elé tárt polgármesteri tájékoztatóból.

Tuboly Marianna jegyző júliusban arról számolt be: egy revizori vizsgálat során derült fény arra, hogy a szociális segélyek kiutalásakor olyan számlákra is utaltak pénzt, amelyek nem segélyezetteké voltak. Ennek alapján belső vizsgálat indult, és egyebek mellett sikkasztás, hűtlen kezelés, valamint további gazdasági jellegű bűncselekmények gyanúja miatt július végén a jegyző rendőrségi feljelentést tett.

Augusztus végén fegyelmi eljárás is indult nyolc hivatali dolgozó ellen, hogy tisztázzák, az érintetteknek volt-e, és ha igen, milyen fokú a felelősségük.

A polgármesteri tájékoztató szerint a szabálytalanságok kivizsgálására kijelölt bizottság 2008-ra és 2009-re vonatkozóan összesen csaknem 5,5 millió forint kifizetéséről állapította meg, hogy szabálytalan volt. A vizsgálat szerint “a gazdálkodási osztályon a szociális segélyek kifizetését sem az osztályvezető, sem a pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök címzettjei feladatkörükben nem ellenőrizték megfelelően”. Emiatt a jogtalan kiutalásoknál a szakmai teljesítést igazoló, az érvényesítő, az ellenjegyző és az utalványozó ellen indult fegyelmi eljárás.

Tuboly Marianna pénteken elmondta: a szakmai teljesítést igazoló és érvényesítő köztisztviselő elismerte, hogy a szabálytalan kifizetések kilencven százalékát szándékosan utalta jogosulatlanoknak, emiatt őt hivatalvesztéssel sújtották. További öt köztisztviselő esetében állapította meg a fegyelmi tanács, hogy gondatlanul jártak el, emiatt fegyelmi büntetésként az előmeneteli rendszerben egy évvel tovább maradnak jelenlegi besorolásukban. Két köztisztviselő ügyében felmentéssel zárult a fegyelmi vizsgálat.

A jegyző elmondta: felszólításukra a jogosulatlanul kiutalt segélyek több tucatnyi címzettjének eddig csak kis része fizette vissza a pénzt, a többiek ellen polgári peres eljárás indult.

A hivatalban a vizsgálat azonban még nem zárult le, az elévülési időt figyelembe véve a szociális támogatások kiutalását öt évre visszamenőleg tekintik át.

Az esetről Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken annyit közölt: a nagykanizsai polgármesteri hivatalban elkövetett szabálytalanságok miatt még folyamatban van a rendőrségi vizsgálat.