Kovács László, az Európai Bizottság tagja egy pénteki sajtóbeszélgetésen értékelte az elmúlt öt év eredményeit és tapasztalatait.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája által pénteken (2009. december 18.) rendezett évzáró sajtóbeszélgetésen Kovács László leköszönő uniós biztos mérleget vont az elmúlt öt év munkájáról, a közösség által elért legnagyobb eredményekről és az előtte álló feladatokról is.

A biztos kiemelte: az elmúlt időszak legnagyobb kihívását a Bizottság számára az jelentette, hogy az átalakulási folyamatok után képes lesz-e hatékonyan irányítani az Európai Uniót. Kovács értékelése szerint a két körben lezajlott bővítési folyamat – jóllehet számos megoldandó problémát szolgáltattak a tagországok számára – alapvetően nem akadályozzák az uniót tevékenységeinek továbbvitelében. A biztos az elkövetkezendő évek legfontosabb feladataiként a kontinens gazdasági és politikai szerepének további növelését, a globalizálódott világ nyújtotta kihívásoknak való megfelelést jelölte meg.

„Ma már nem a harmadik világháború megakadályozása, vagy a hidegháború veszélyeinek csökkentése a cél – ezeket a feladatokat elvégeztük. Nekünk „már csak” 500 millió ember élhető jövőjének, jólétének biztosítása a dolgunk” – mondta a biztos.

Újságírói kérdésre válaszolva Kovács László kifejtette, igaztalannak tartja azokat a vádakat, hogy az unió legkevésbé fontos portfólióját kezelte. Kovács szerint az egységes piac létrejötte – 1992-óta – ha valaki valóban ismeri az Európai Unió felépítését, nem állít ilyesmit.

A biztosi poszt kapcsán Kovács kitért az Andor Lászlót ért kritikákra is. Az új Bizottság foglalkoztatáspolitikai és szociális tárcáját vezető politikus jelölését többször bírálták arra hivatkozva, hogy nincs kormányzati tapasztalata, így nem fogja tudni kellő hatékonysággal képviselni Magyarország érdekeit a Bizottságban. Az adóügyi portfólió leköszönő vezetője hangsúlyozta: a testületben dolgozó biztosok nem nemzeti képviselők, így számukra szigorúan tilos az őket delegáló országok előnyben részesítése. Természetesen a nemzetközi politikai színtér íratlan szabályai szerint rendelkezésükre állnak informális „lobbi eszközök” – ám ezek használatához nem szükséges a miniszteri múlt.

A Bizottság elmúlt öt évének értékelése során a biztos a bővítési folyamat kontinuitását, valamint a már csatlakozott országok gazdasági felzárkóztatásának sikerességét emelte ki. Jelentős eredményként tüntette fel a munkaerőpiaci korlátozások csaknem teljes megszűnését, a szociális csomag 2008-as elfogadását valamint a Globalizációs Alap létrejöttét is. Kovács külön örömének adott hangot a kis és középvállalkozások működését könnyebbé tevő jogszabály megszületése, valamint az Egyesült Államokkal és Kínával ápolt kapcsolatok hatékonysága miatt is.

Saját öt évét értékelve Kovács László elmondta, a szolgáltatói iparág fejlődése szempontjából fontos lépésnek tartja az adócsomag elfogadását, valamint az egységes áfa-szabályozás kialakítását. Az elmúlt időszakban sok energiát fordított az adóparadicsomokkal kapcsolatos szabályozás átalakítására, valamint az unió költségvetését évi 200-250 milliárd euróval megkárosító adócsalás elleni küzdelemre is.