Munkaviszonnyá alakulhat az otthonápolás, megemelkedhet az ápolási díj - A civilek üdvözlik a szaktárca javaslatát

2010.01.11. MTI

A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága örömmel értesült arról, hogy a szociális szaktárca kidolgozta és a kormány elé terjeszti az otthonápolás munkaviszonnyá alakításáról szóló tervét és azt a javaslatot, hogy az ápolási díj emelkedjen a minimálbér szintjéig.

Himmer Éva, az Alzheimer-kórral és más emlékezetzavarral élő emberek hozzátartozóit tömörítő társaság elnöke nyílt levelet küldött Korózs Lajosnak, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkárának pénteken. A levelet több miniszter és szakállamtitkárhoz is eljuttatta.

A társaság szerint a gazdasági válság egyre nagyobb terheket ró az idősekre és hozzátartozóikra. Ennél is nehezebb a helyzete azoknak, akik jelenleg nem minősülnek fogyatékosnak, ugyanakkor súlyos szellemi fogyatékosságban szenvednek, és ápolásukat a hozzátartozóknak 8-15 éven keresztül napi 24 órában kell megoldaniuk.

Kiemelten fontosnak tartják, hogy azok a munkaképes hozzátartozók, akik a súlyosan szellemi fogyatékos Alzheimer-kórban és más demenciában szenvedő betegeiket napi 24 órában saját otthonukban ápolják, alanyi jogon jussanak hozzá a minimálbér szintű, munkaviszonynak minősülő ápolási díjhoz.

"Köztudott, hogy még a legszeretőbb családban is óriási gondot jelent, ha Alzheimer-beteget kell ápolni, mivel elkerülhetetlenné válik először a fizetés nélküli szabadság, majd később a munkahely feladása is az ápolási díj juttatása nélkül" - írja Himmer Éva.

A levél szerint az önmaguk ellátására képtelen személyekről való gondoskodás Alkotmányban előírt állami feladat, amelynek ellátásához az állam normatív támogatást ad az ezzel foglalkozó intézményeknek. Az intézményi normatíva minden egyes gondozott személy után közel 70 ezer forint, míg a saját otthonukban napi 24 órás folyamatos ápolásra szoruló betegek után az állam jelenleg mindössze csak 25 ezer forintot juttat az ápoló családtagnak. Sok esetben azonban még ehhez az alacsony összegű ápolási díjhoz sem jut hozzá - az önkormányzat elutasítása miatt - a beteg gondozását végző hozzátartozó - hívta fel a figyelmet a problémára Himmer Éva.

Az elnök hangsúlyozta: a beteg intézményi gondozása a költségvetésnek is többszörösébe (a szükségesnél 2-3-szor is többe) kerül, mintha a gondozás a beteg saját otthonában történne. Szerinte nincs hatékonyabb és olcsóbb megoldás, mint az otthoni ápolás. Így jelentős milliárdok spórolhatók meg a központi költségvetésben még úgyis, hogy ápolási díjat alanyi jogon biztosít az állam a beteget gondozó hozzátartozóknak, amely mindenképpen csak töredéke a kevésbé hatékony állami ellátásnak. Ez a megoldás a jelenlegi foglalkoztatási gondokon is enyhítene.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
ALAPJOGOK
EGÉSZSÉGÜGY
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
FOGYATÉKOSÜGY