Megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt a kiskunlacházi polgármester – állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Helsinki Bizottság beadványa nyomán.

A bizottság szerdai közleményében emlékeztetett: Répás József (független) polgármester 2008 novemberében egy gyilkosság után arról beszélt, hogy elég volt a “romaerőszakból”. A 14 éves H. Nóra holttestére 2008. november 23-án találtak rá. A brutális gyilkosság után a településen szinte azonnal elterjedt pletykák szerint három helyi roma fiatal erőszakolta és ölte meg a diáklányt. Az országos rendőrfőkapitány nem sokkal a gyilkosság után azt mondta, hogy kizárt a három roma fiatal bűnössége, és később a rendőrség őrizetbe vett egy kiskunlacházi fiatalembert, aki ellen több bizonyíték szólt.

A gyilkosságot követően az önkormányzat demonstrációt szervezett, ahol a polgármester többi között azt mondta: “Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! ( ) Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket és meggyalázzák a gyermekeket. Ma még mi vagyunk többen” – idézi a közlemény a polgármestert. A Magyar Helsinki Bizottság szerint ezzel arra utalt, hogy a lány gyilkosait a helyi romák között kell keresni.

A jogvédők azért fordultak az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, mert “Répás József rasszista, törvénysértő kijelentései csak fokozták a településen kialakulófélben lévő romaellenességet, és félelmet keltettek a roma közösségben, nemcsak helyi, hanem országos szinten is” – írták.

A hatóság megállapította, hogy a polgármester a település roma kisebbséghez tartozó lakosaival szemben a 2008. november 28-i demonstráción elmondott beszédével, valamint a magyarországi roma közösséggel szemben az önkormányzati lapban megjelent írásaival megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és megvalósította az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény szerinti zaklatás tényállását – áll a közleményben.

A bizottság szerint a hatóság határozatából világosan következik, hogy a közszereplők nem tehetnek következmények nélkül nyilvánosan romaellenes kijelentéseket.