A bíráknak szükségük lett volna egy évre ahhoz, hogy alaposan felkészüljenek az új civil kódex alkalmazására – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.

A főbíró kapkodó megoldásnak tartja, hogy májustól már az új szabályok szerint kellene eldönteniük a bíráknak az ügyeket. A Magyar Nemzetnek adott interjújában a Baka András utalt arra is: a törvénykönyv egységes egész, egyes részeit nem célszerű külön-külön bevezetni.

Az ítélkezés nyilvánosságával kapcsolatban Baka András úgy fogalmazott, hogy a tárgyalóteremben felszerelt kamera juttathatná el a képet a televíziókhoz. Ez a rendszer többfunkciós volna, alkalmas lenne kép- és hangrögzítésre, sőt később talán még a tárgyalási jegyzőkönyvet is helyettesíteni tudná.

Kapcsolódó cikkek:

Az új Polgári Törvénykönyvről →

Kamerarendszerek a tárgyalótermekben – Nyitott bíróságok, nyilvános tárgyalások – Az OIT február 2-ai ülésének összefoglalója

Elektronikus jegyzőkönyvezés, távmeghallgatás – Baka András: Belső kamerarendszer kell a tárgyalótermekbe