Levélben kért magyarázatot a Bizottság a Google-tól, miután több panasz is érkezett rá a testülethez. A Google szerint nem vétettek az európai versenyjogi szabályok ellen.

Az Európai Bizottság írásban kért magyarázatot a Google-tól, miután több olyan panasz is befutott a testülethez, melyek szerint a cég visszaélt domináns piaci helyzetével. A The Telegraph szerint a Bizottság most elsősorban arra kíváncsi, hogy a Google miként működteti internetes keresőjét, és hogyan történik a hirdetési felületek értékesítése.

A lépésre azt követően került sor, hogy a brit árösszehasonlító portál, a Foundem, a jogi szolgáltatásokra specializálódott francia ejustice.fr és az amerikai Ciao! internetes áruház bepanaszolta a Google-t. A Foundem például azt állította, hogy a keresési eredmények között a honlapját hátrébb sorolta, mivel versenyszempontból a cég fenyegetést jelentene a Google-ra nézve.

„Meggyőződésünk, hogy cégünk a felhasználók és a partnerek érdekeit szem előtt tartva működik, valamint összhangban az európai versenyjogi szabályokkal” – idézte az EUobserver a Google egyik vezető jogtanácsosának, Julia Holtz-nak a véleményét. Holtz mindehhez hozzátette azt is, hogy mind a Foundem, mind pedig a Ciao! kapcsolatban áll a Microsofttal, amely máskülönben a Google nagy riválisa.

A Google az amerikai internetes kereső piac 65 százalékát ellenőrzi, ám egyes uniós tagállamokban ez az arány elérheti a 90 százalékot is.