Két ügyvédet is meggyanúsított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV és Budapest Airport Zrt. (BA) jogi igazgatójának ügyével kapcsolatban – közölte a rendőrség pénteken.

A közlemény szerint az RRI csütörtök hajnalban házkutatást tartott Budapesten egy VI. kerületi, Andrássy úti ügyvédi irodában és az iroda tulajdonosainak – két ügyvédnek – a lakásán. A házkutatás során a nyomozók különböző dokumentumokat, számítógépen tárolt adatokat és bizonyítékokat foglaltak le.

A rendőrség gyanúja szerint a BA Zrt. szerződésben állt az érintett ügyvédi irodával. A BA Zrt.-vel kötött szerződés alapján kiszámlázott pénzből utóbb a társaság volt jogi igazgatója a BKV Zrt. volt jogi igazgatójával együtt részesedett.

A két ügyvédet gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük vesztegetés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először, a feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből több millió forintot osztottak volna vissza az érintettek. Ezt vehette át a szintén aznap, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.