Megfellebbezi a Fővárosi Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletét az a két BKV-szakszervezet, amelynek keresetét a járművezetők pihenőidejéről a bíróság első fokon elutasította és a BKV-nak adott igazat – mondta Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének (TDFSZSZ) alelnöke hétfőn.

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége a BKV Liga Munkástanács Szövetségekkel együtt fordult a bírósághoz, mert a BKV nem alkalmazza az egyik uniós rendeletet a kollektív szerződésben. Nemes Gábor elmondása szerint még 2008 januárjában beépítették ugyan a magyar törvényekbe a rendeletet, de azt a BKV-nál akkor érvényes kollektív szerződésben (ksz) nem alkalmazták, mert így állapodtak meg a BKV vezetésével.

A megállapodás szerint az új, 2010-től érvényes ksz-ben kellett volna ezt rögzíteni, de ez nem történt meg. Nemes Gábor kifejtette: az uniós szabály – amely szerintük az 50 kilométer alatti személyszállításra is érvényes – több pihenőidőt adna a munkavállalóknak, mint ami jelenleg jár.

Hozzátette: szakmai állásfoglalásaik vannak és biztosak abban, hogy a bíróság nekik fog igazad adni, de készek uniós szintre is elvinni az ügyet.

Elmondta azt is: a BKV-nak ez komoly többletköltségeket jelent, mivel a nagyobb pihenőidő miatt több munkaerőre van szüksége, hogy tartani tudja a menetrendet.

A BKV hétfőn közölte, hogy a munkaügyi bíróság nem jogerősen a BKV-nak adott igazat a kérdésben. Mint írták: a cég már korábban is jelezte, hogy nem fogja a járművezetők pihenőidejét egy bizonyos rendelet alapján szabályozni, mert az csak az 50 kilométeren túli személyszállításra vonatkozik.