A webáruházakban csak adott feltételek mellett lehet vásárolni. A szolgáltató által diktált, a fogyasztó számára nem megváltoztatható pontok és feltételek sajnos gyakran egyoldalúak, csak a kereskedő érdekeit védik.

Amennyiben egy, vagy több feltétel a fogyasztó jogait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul annak hátrányára állapítja meg, sérti a fogyasztók széles körét, a bíróság tisztességtelennek minősítheti, amely azzal jár hogy ezek a feltételek érvénytelenek.

 A www.[…].hu webáruház honlapját üzemeltető céggel szemben a jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hozta meg a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete 2008 júliusában beadott közérdekű keresete nyomán. Az első fokú bíróság korábbi ítéletét több ponton a fogyasztóvédők álláspontjának megfelelően módosította az Ítélőtábla, és kötelezte a vállalkozást az ítélet tartalmának megfelelő közlemény közzétételére.

 A bíróság által is tisztességtelen minősített feltételek

  •  az üzemeltető egyoldalú szerződésmódosítási lehetősége, mely a 18/1999. Kormányrendelet előírásaiba ütközik.
  • nem vállal felelősséget az általa forgalmazott áru ismertető leírásának esetleges pontatlanságáért (2001. évi CVIII. törvény)
  • a telefonhívással megtett rendelést nem minősítette távollevők között kötött szerződésnek, csorbítva ezzel a fogyasztók jogait, például 8 munkanapos elállási jogot (17/1999. kormányrendeletbe ütközik)
  • utánvét esetén a házhoz szállításkor kapott papír aláírása hozza létre a szerződést (ellentétes a szerződések létrejöttével kapcsolatos Ptk. szabállyal)

Bár a per folyamán a honlap üzemeltetői a kifogásolt szerződési feltételek közül többet a fogyasztóvédők kérésének megfelelően módosítottak, a korábban alkalmazott feltételekkel kapcsolatos ítélet megakadályozza, hogy később hasonló feltételeket alkalmazzon a vállalkozás, vagy bármelyik másik webshop. A bíróság ugyan kötelezte a céget, hogy az ítéletet 15 napon belül tegye közzé az internetes oldalon, ám ez a mai napig nem történt meg. Az esetlegesen kárt szenvedett fogyasztók igényérvényesítését ez azonban nem akadályozza.

 Dr. Hajnal Zsolt, a FOME elnöke elmondta, hogy országos fogyasztóvédelmi szervezetként nem kizárólag arra törekszenek, hogy az egyes fogyasztói panaszok kezelésében, megoldásában segítséget nyújtsanak. Céljuk egyre inkább az is, hogy a fogyasztók széles körét hátrányosan érintő szerződési feltételek, kereskedelmi gyakorlatok ellen fellépjenek, bírósági eljárást kezdeményezzenek, vagy az illetékes hatóságnak jelezzék a kifogásolható magatartásokat. Mivel akcióik nagy részét fogyasztói bejelentések alapján indították, továbbra is várják az észrevételeket, panaszokat, hisz a vásárlók irányítják a figyelmet egy-egy átverésre, megkárosításra, jogsértő gyakorlatra.