Beismerten kalózkodik az olasz belügyminiszter

2010.04.19. Jogi Fórum / HENT

Az illegális letöltés visszaszorítását célzó, az internetkapcsolat felfüggesztésének lehetőségét is alkalmazó rendszereket kritizálva Roberto Maroni, olasz belügyminiszter beismerte, hogy maga is tölt le illegálisan zenét az internetről. Olasz jogvédők szerint a miniszternek inkább a kalózkodás káros gazdasági hatásaival kellene foglalkoznia.

A TorrentFreak beszámolója szerint ez az első alkalom, hogy egy európai miniszter nyíltan kiáll a kalózkodás mellett, ráadásul beismeri, hogy maga is tölt le engedély nélkül közzétett zenei fájlokat az internetről. Roberto Maroni belügyminiszter egy olasz sajtóorgánumnak adott nyilatkozatában beszélt internetezési és zenehallgatási szokásairól.

A miniszter az interjúban kritizálta a kemény szankciókat alkalmazó, az illegális letöltés visszaszorítását célzó intézkedéseket. Mint mondta, véleménye szerint például a francia három csapásos rendszer, amely az internetkapcsolat megszakításának lehetőségét is kilátásba helyezi a jogsértőkkel szemben, nem működhet. Véleménye szerint ezek helyett olyan nemzeti letöltő oldalakat kellene létrehozni, ahol az internetezők ingyen férhetnek hozzá a zenékhez, és amelyet a reklámhelyek értékesítéséből és szponzorok támogatásával tartanak fenn. Maroni kiemelte, hogy maga is zenész lévén, állandóan magával hordja és hallgatja zenelejátszóját. Mint mondta, maga is kalózkodik, és az általa hallgatott zenedarabok egy részét illegálisan töltötte le.

Az olasz belügyminiszter azért vallotta be jogsértő magatartását, mert meglátása szerint nem, bűn, ha a fogyasztók ingyenesen letöltik az online elérhető tartalmakat. Megfogalmazása szerint letölteni nem egyenértékű azzal, mint mikor valaki a közértből lop. Véleménye szerint a letöltés inkább olyan, mint amikor valaki az általa vásárolt CD-ről másolatot készít az ismerősének, amit szerinte „egyébként az emberek rendszeresen megtesznek”.

A Nemzetközi Hanglemezkiadók Szövetségének (IFPI) olasz leányszervezete csalódottságának adott hangot Roberto Maroni „színvallásával” kapcsolatban. A FIMI (Federazione Industria Musicale Italiana) közleménye szerint a belügyminiszternek el kellene gondolkodnia azon, hogy a kalózkodás milyen káros következményekkel jár a gazdaságra nézve, amelynek stabilitásáért és fejlődéséért a kormány tagjaként ő maga is felelős. A jogvédők hangsúlyozták Maroninak inkább annak a kockázatnak a mérlegelésével kellene foglalkoznia, amelyet az „ingyenes” letöltés okán elveszített iparági és állami bevételek, és ezek következményeként megszűnő álláshelyek jelentenek.

  • kapcsolódó anyagok
INTERNET
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
SZERZŐI JOG
FÁJLCSERÉLŐK
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK
HENT