Aligha folytathatja működését a ScienNet törzsvásárlói hálózat, a tagok többmilliárdos befizetéseinek ugyanis nyoma sincs a virtuális számlákon – írja szerdai számában a Népszabadság azzal összefüggésben, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el kedden a ScienNet-ügyben adócsalással gyanúsított Leinemann Zsolttal szemben, bár az ügyész előzetes letartóztatásra tett indítványt.

A ScienNet törzsvásárlói hálózat vezetője ellen tavaly novemberben indult eljárás. Előzetesbe helyezték, majd ez év március 30-án szabadon engedték, mivel hívei összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, és Leinemann Hajdú-Bihar megye 2-es számú választókerületében független képviselőjelölt lett. Április 11-én azonban érvényesen és eredményesen zárult a választás, a Fidesz jelöltje szerzett mandátumot, így Leinemann Zsolt képviselőjelölt mentelmi joga megszűnt.

A Népszabadság birtokába került kimutatás szerint a tagok az elmúlt években több mint 5,7 milliárd forintot fizettek be a ScienNet számlájára foglaló, illetve előre utalás címén, s további valamivel több mint 2,5 milliárdért vásároltak ScienNet-utalványokat.

Egyéb bevételeikkel együtt 2008 szeptembere és 2009 novembere között összesen 8,43 milliárd folyt be a számlára. Ebből 6,9 milliárdot fizettek ki különböző címen (a vámőrség több mint 1,5 milliárdot zároltatott), amelyek között több, a pénzügyőrség szerint erősen vitatható tétel is szerepel – írja a lap.

A teljes cikk elolvasható a Népszabadság Online oldalán