Jól vizsgázik a Közbiztonsági Háló elnevezésű program, amelynek keretében az elmúlt két hónapban 2.517 embert fogott el a rendőrség és a polgárőrség közösen – mondta el a kormányülést követő tájékoztató tájékoztatón Szollár Domokos.

A kormányszóvivő emlékeztetett: a kormány a programot március 1-én indította újra, és május 31-ig tart; a három hónap feladataira a kabinet 1 milliárd forintot különített el. Elmondta még: az elmúlt két hónapban az elfogott 2.517 főből 1.068 főt tettenérés közben, 957-et pedig körözés alapján fogtak el a rendőrök és a polgárőrök. Szollár Domokos kiemelte: a rendőrök 16.761 személyt jelentettek fel szabálysértés miatt, a két hónapban 155 millió forint helyszíni bírságot szedtek be és 1.910 ittas vezetőt fogtak el. Kifejtette, hogy a Közbiztonsági Háló elnevezésű programot a kormány 2009 tavaszán indította, működése 5 hónapja alatt 17 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon.

A közbiztonság, a biztonságérzet erősítése miatt döntött úgy a kormány – fűzte hozzá -, hogy idén márciusban újabb három hónapra újraindítja a programot. Mint mondta: a program keretében mintegy 300 ezer órában teljesítettek szolgálatot a rendőrök és polgárőrök együtt. A Közbiztonsági Háló program szerves része a Bajnai-kormány Rend és Biztonság programjának – közölte Szollár Domokos. Utóbbi kapcsán felhívta a figyelmet, hogy annak része a településőr-program, amelynek keretében 2010. április végéig több mint 2.200 településőr áll munkába.

A kormányszóvivő kitért az Orbán Viktor Fidesz-elnök által hétfőn újból megerősített Fidesz-vállalásra, miszerint visszahelyeznék a jegyzőtől a rendőrséghez a kis vagyoni értékre elkövetett szabálysértési eljárások ügyét. Erről Szollár Domokos azt mondta, hogy ez már 2010. január 1-je óta így van: a 20 ezer forintnál kisebb értékű a szabálysértési ügyekben a rendőrök járnak el. Emlékeztetett: a törvény módosítását a kormány terjesztette elő, az Országgyűlés 2009 novemberében döntött a szabálysértési törvény módosításáról.