Várhatóan júniusban teszi közzé az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) azt a stratégia-tervezetet, amelynek célja a mainál egységesebb bírósági szervezet létrehozása – mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke csütörtökön, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón.

Baka András kérdésre válaszolva elmondta: az OIT-on belül hat munkabizottság foglalkozik a hosszú távú stratégia kidolgozásával, amely egyebek mellett a bíróságok gazdálkodásának, statisztikájának, informatikai és képzési rendszerének, valamint a bírói munka értékelésének egységesítésére vonatkozó irányelveket is megfogalmaz.

Utóbbi a jelenleg működő fegyelmi bíróságok helyett felveti az egyetlen országos szolgálati bíróság felállításának szükségességét, amely ugyancsak egységesen hozna döntést a bírók szolgálati viszonyával, fegyelmi felelősségével, illetve alkalmasságával kapcsolatos ügyekben. Fellebbviteli fóruma azonban továbbra is a Legfelsőbb Bíróság maradna.

“E változtatások között vannak a magyar igazságszolgáltatás jelenlegi rendszerében olyan, belső munkaszervezéssel megoldhatatlan feladatok, amelyek jogszabálymódosítást is igényelnek” – fogalmazott az elnök, hangsúlyozva, hogy az igazságszolgáltatás nem csupán belső szakmai, hanem országos ügy, hiszen a bíróságok a jogállam alapintézményei.

Éppen ezért orvoslásra vár az az aránytalanság is, ami – a megyei bíróságok különböző leterheltségéből fakadóan – az eljárások lefolytatásának idejét jellemzi – fűzte hozzá.

“Az emberek általános közérzetével ellentétben a perek elhúzódása megközelítőleg sem bevett gyakorlat az ország minden régiójában. Ez a probléma leginkább Pest megyét érinti, ahol gazdasági és történelmi okokból kifolyólag rengeteg ügy koncentrálódik” – mondta Baka András, megjegyezve azt is: baj, hogy létezik olyan földrajzi egyenlőtlenség, amely miatt egy állampolgár ugyanolyan típusú ügyben később “jut” ítélethez a központi régióban, mint az ország más területén.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság munkáját értékelve Nánási Illés, a helyi szervezet elnöke a sajtótájékoztatón rámutatott: a megyében dolgozó 87 bíró munkája az országos átlagot meghaladó eredményességű. Közlése szerint tavaly mintegy hatezer polgári peres eljárás, négyezerháromszáz bűntető ügy, illetve hétezer szabálysértési eljárás zajlott le a megye bíróságain. Utóbbi kapcsán megemlítette: az országos tendenciákkal ellentétben a megyében évek óta emelkedik a szabálysértések száma, 2008-hoz képest 2009-ben tizedével többet regisztráltak.

Nánási Illés kitért arra is, hogy a végéhez közeledig a Megyei, Városi és Munkaügyi Bíróságnak otthont adó szolnoki épület felújításának tervezése. A beruházás – a jelenlegi számítások alapján mintegy 3,5 milliárd forintból – még az idén elkezdődhet, s a kivitelezése várhatóan két-három évet vesz majd igénybe.