A vonatkozó jogszabályok módosításának, szigorúbb büntetések bevezetésének és a rendőrség megerősítésének szükségességéről beszéltek egyebek mellett a felszólalók Ózdon, az Orbán Viktor leendő miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti konzultáció-sorozat első, keddi állomásán, amelyen a közrend és a közbiztonság témája került terítékre.

Tamás Barnabás a gömöri Putnok polgármestere, a Fidesz-KDNP frissen megválasztott országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy ebben a térségben rengeteg a munkanélküli, a lakosságnak egyre nagyobb hányada él szociális segélyből.

Sokan vannak olyanok, akik a szociális segélyt bűnözéssel szerzett javakkal egészítik ki – mondta, hozzáfűzve: a negatív gazdasági tendenciák egyre inkább a közbiztonság romlásához is hozzájárulnak.

A tisztességes embereket leginkább irritálja, hogy ipari méreteket öltöttek a fa- és fémlopások, a bolti és terménylopások, a lakás- és üzletbetörések, egyre több a fiatalkorú és gyermekkorú elkövető – folytatta, felvetve: szükség lehet a büntethetőség korhatárának leszállítására a mostani 14 évről, és legfőképpen az, hogy a törvények a tisztességes embereket védjék, és legyen elrettentő hatásuk a bűnözőkre.

Mint mondta: kellő törvényi hátteret kell biztosítani a rendőröknek,  kemény rendőrségre van szükség, és szigorúbb büntetésekre.

Balogh István, az ózdi kisebbségi önkormányzat képviselője azt mondta, hogy kevés szó esik a rendőri túlkapásokról, a korrupcióról, annál több a cigánybűnözésről, pedig cigánybűnözés nincs, csak bűnözés. Több roma származású rendőrre lenne szükség, és nem romaellenes rendőrökre – jelentette ki.

Demeter Zoltán, Bánhorváti polgármestere, a sajószentpéteri központ újonnan megválasztott Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője azt fejtegette, hogy a térségben nőtt az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. A biztonságérzet növelésére van szükség, az emberek nem érzik biztonságban magukat, miközben a bűnözők “élnek mint Marci Hevesen, röhögnek markukba”, mert csupán csekély mértékben büntetik meg őket, már ha rendőrkézre kerülnek – értékelte.

A rendőrségnek több jogosítványra lenne szüksége, valamint több rendőrt kellene a közterületekre vezényelni – jelentette ki.

Vereczkei Csaba, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya úgy vélekedett: a megye rendőrsége évek óta az országos átlag fölött teljesít, ennek ellenére nagyon sokan, nagyon rosszul érzik magukat.

Beszámolt arról, hogy a közelmúltban levelet írt a megye valamennyi polgármesterének, akiknek a visszajelzéseiből az derült ki, hogy az embereket leginkább a csendháborítás, az éjszakai randalírozás, a közterületen való csoportosulás, az éjszakai garázdaságok, rongálások irritálják, miként a termény- és falopások, a közlekedés biztonságát veszélytetők, és azok a bűnelkövetők, akik időskorúakat rabolnak ki, támadnak meg.

A főkapitány szerint a rendőri létszám növelésével párhuzamosan szükség lenne a jogszabályok megváltoztatására.