Vesztegetés és bűnpártolás miatt szabott ki börtönbüntetést két baktalórántházi rendőrre csütörtöki jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla; a rendőrök cigaretta- és benzincsempészeknek segítettek – közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára az ítélethirdetést követően az MTI-vel.

Ismertetése szerint B. István és F. Csaba rendőr főtörzsőrmester a 41-es számú főúton végzett rendszeresen ellenőrzéseket. Még 2001-ben egy autóst ellenőriztek, aki gázolajat szállított. A vádlottak felajánlották neki, hogy kétezer forintért nem értesítik a közelben tartózkodó pénzügyőröket. A férfi az ajánlatot elfogadta.

Az eset másnapján a férfit ismét ellenőrizték, ekkor B. István közölte, hogy amennyiben szállítmányonként ezer forintot fizet nekik, nem kell a földutakon közlekednie, hanem megkímélik a hatósági ellenőrzéstől és a 41-esen is közlekedhet. Az így járó összeget három-öt szállítmányonként összegezve kellett átadnia, úgy, hogy felhívta B. Istvánt, aki mindig elmondta, hogy hol lesz a pénzátadás helyszíne.

A férfi 2001-ben és 2002-ben heti négy-öt alkalommal hozott be gázolajat Ukrajnából és a szállítmányok után meg is fizette a rendőröknek a kért összeget. A tarifa 2001-ben ezer forintról indult szállítmányonként, ám ez 2003-ban már háromezer, 2004 elejétől négyezer, 2004 nyár végére pedig már ötezer forintra emelkedett.

A férfi e tevékenységét 2005. februárjáig folytatta, ennek során mintegy 900 ezer forintot adott át a rendőröknek, akik ezért vele szemben semmilyen módon nem intézkedtek, mi több, rendszeresen tájékoztatták telefonon az esetleges további ellenőrzések helyszínéről.

B. István a gázolaj mellett cigarettacsempészetben is segédkezett: 2005 februárjában egy, nagy mennyiségben cigarettát szállító ukrán állampolgárnak gyakorlatilag rendőri felvezetést biztosított a 41-es főúton a beregsurányi határátkelő és Baktalórántháza között, amelyért tízezer forintot kapott.

B. István ezen kívül 2005 áprilisában is segédkezett egy ukrán cigarettacsempésznek. Az ukrán autót a rendőrség megállította, ám amikor az iratok átadására és a gépjárműből való kiszállásra szólították fel a férfit, az gázt adott, félrelökve és összetörve az úttesten keresztbefordult rendőrautót. Két rendőr csak félreugorva tudta elkerülni a gázolást. Az ukrán férfi ezt követően B. Istvánt felhívta telefonon, és kérdőre vonta az intézkedés miatt. A rendőr közölte az illetővel, hogy az eset miatt körözést adtak ki ellene, majd elmondta, hogy melyik útvonalon tudja biztonsággal elhagyni az országot.

A Debreceni Ítélőtábla B. Istvánt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra, F. Csabát pedig 2 év 2 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.