A jelenlegi hetvenkettőről hatvan naposra csökkenhet az önkormányzati választások kampánya, de az ajánlószelvények gyűjtésére és a kampánycsendre is rövidebb idő maradhat.

Kósa Lajos (Fidesz) a választási eljárásról szóló törvénymódosítás általános vitájában tartott keddi expozéjában kiemelte: a rövidebb kampány a korábbiakhoz hasonlóan lehetőséget ad a választói névjegyzék kifüggesztésére, a választók értesítésére, illetve a fellebbezésekre is.

A javaslat 9 napra korlátozza az ajánlószelvények összegyűjtésének idejét az önkormányzati kampányban, ami a fideszes politikus szerint nehézségeket ugyan eredményezhet a jelölő szervezeteknek, illetve jelölteknek, de a “kellő társadalmi beágyazottsággal” rendelkező szervezeteknek semmiképpen sem okozhat gondot.

Kiemelte: az eddigi gyakorlat alapján az ajánlószelvények 90 százalékát már az első héten begyűjtik a pártok, míg a szelvényekkel való visszaélések tipikusan az ezt követő időszakra esnek. Egy-egy önkormányzati körzetben ráadásul csak legfeljebb 100-200 cédulát kell összegyűjteni, ami a független képviselőknek sem okozhat gondot – fűzte hozzá a politikus.

Kósa Lajos hangsúlyozta továbbá, hogy az önkormányzati választások során elegendő lenne csupán a választás napjára – tehát vasárnap nulla órától urnazárásáig – korlátozni a kampánycsend idejét.

Az európai országok többségében ismeretlen a kampánycsend, amelynek megsértésére ráadásul Magyarországon nincs semmilyen értelmezhető szankció – mutatott rá a politikus.