Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyi államtitkár szerdán megerősítette: folyik a kilakoltatási moratóriumot szabályozó törvény előkészítése, a kiskapukat be fogja zárni a kormány.

Kedden a XXII. kerületben a jogerős bírósági végzés birtokában kilakoltattak egy négygyermekes családot, mert mintegy 21 millió forintos tartozást halmoztak fel.

Soltész Miklós, aki kedden maga is kint volt a helyszínen, azt mondta: azért fordulhatott elő ez a helyzet, mert a bank továbbengedményezte, azaz eladta a vételi jogot. A kormány minden olyan kiskaput bezár, ami az “áldatlan kilakoltatásokat továbbviszi” – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezni fogja Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy a rendőrség egy külön munkacsoporttal vizsgálja meg a lakásmaffia-gyanús ügyeket, amelyek kilakoltatásokhoz vezetnek. Mint hangsúlyozta, ő maga is három jogásszal konzultált az ügyben.

Soltész Miklós közölte: úgy tudja, a családnak felajánlottak egy átmeneti lakást, ő személy szerint pedig felajánlotta az édesanyának és a gyerekeknek azt, hogy Zánkán nyaralhatnak.

Nagy Anna kormányszóvivő szerdán a kedd délutáni kormányülés döntéseiről szólva beszámolt arról, hogy tárgyalták az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett gazdasági akcióterv végrehajtásának egyes elemeit, például a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, ami, mint mondta, már hatályba is lépett.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy az eredeti jogszabályban még vannak “tisztázatlan pontok”, amelyeket nagyon fontos rendezni, hogy ne lehessen olyan helyzet, mint például kedden Budafokon. Ezért második lépésként folyik a moratóriumot szabályozó törvény előkészítése, amely várhatóan június 23-án kerül a kormány, majd ezután az Országgyűlés elé – ismertette a szóvivő.

Kapcsolódó cikk:

Kilakoltatások – Banki Hitelkárosultak Egyesülete: Nem megoldás az ingatlanok elárverezése→