A vidékfejlesztési tárca még a nyári rendkívüli parlamenti ülésszakon az Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását, amelynek lényege: földvásárlásoknál a magyar államot illeti meg az elővásárlás joga – jelentette be Fazekas Sándor miniszter Jászladányban, a helyi gazdakör felújított székházának átadásakor mondott beszédében.

A tárca vezetője azt mondta, hogy ezáltal a spekulációt és a zsebszerződéseket akarják megelőzni, a vásárlásokkal pedig egy alapot teremtenénk a fiatal gazdászok földhöz juttatásához, illetve a már termelő gazdák is ki tudják majd bővíteni földterületüket haszonbérlet révén.