Az Európai Unió több mint százmilliárd eurós költségvetésének mintegy tíz százalékát csalárd módon, bűncselekmények révén hívják le; főként ez indokolja az európai ügyészség létrehozását – hangzott el az Országos Kriminológiai Intézet konferenciáján.

A Új időszámítás az EU pénzügyi érdekeinek védelmében Magyarországon című keddi budapesti rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón Farkas Ákos, a Miskolci Egyetem jogi karának tanára azt mondta: az unió költségvetésének legalább tíz, de akár húsz százalékára is rúghat a jogszerűtlenül megszerzett összeg, s a csalások legnagyobb részét, mintegy 40 százalékát a mezőgazdasági támogatások lehívásakor követik el.

Arra is kitért, hogy a pénzügyi bűncselekményeket jellemzően nem magányos bűnözők, hanem szervezett bűnözői csoportok követik el, hiszen a pályázatok elkészítéséhez cégek, szakértők szükségesek, a csalást, okirat-hamisítást pedig gyakran korrupció övezi.

Miskolczi Barna legfőbb ügyészségi ügyész a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy elsősorban az unió pénzügyi érdekeinek védelme indokolja az európai ügyészség létrehozását. Ennek alapjait 2012-13-ra tehetik le – mondta.

A Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályán dolgozó Miskolczi Barna emlékeztetett rá, hogy az európai ügyészség létrehozásáról hosszú vita folyt, mivel az intézmény a tagállami szuverenitás korlátozásaként is felfogható.

Elmondta, hogy az európai ügyész feladata nem a tagállamok közötti együttműködés elősegítése volna, hanem az, hogy az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoztasson, vádat emeljen, és a vádat képviselje a bíróság előtt.

Az európai ügyészség létrehozásának szükségességét azzal magyarázta, hogy amíg a bűnözők kihasználják a nyitott határok nyújtotta előnyt, addig a tagállamok hatóságai közötti ügyintézés körülményessége a bűnüldözők dolgát nehezíti.

Az európai ügyészt a tervek szerint az Európai Tanács választaná meg az Európai Bizottság jelölése után és az Európai Parlament egyetértésével. A tisztség elnyerésének feltétele, hogy a jelölt hazájában jogosult legyen a legmagasabb bírói tiszt betöltésére.