A kis értékű lopások, magánlaksértések, a feloszlatott társadalmi szervezetek tevékenységében való részvétel és a terrorfenyegetettség elleni hatékonyabb fellépés egyaránt szerepel abban a közbiztonság javítását célzó törvényjavaslatban, amelyet péntek délután nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.

A parlament honlapján olvasható javaslat indokolása szerint a szabálysértési törvény módosítását szükségessé teszi egyes cselekmények társadalomra veszélyességének növekedése, a kistelepülésen élőket sújtó tulajdon elleni szabálysértések felderítetlenül maradása.

A módosítás többek között 30-ról 50 ezer forintra növeli az önkormányzat által kiszabható pénzbírság összegét, és lehetővé teszi a fiatalkorúak – eddig tiltott – elzárását is szabálysértés miatt. Ez utóbbi indoka többek között az, hogy miután a fiatalkorúak többnyire nem rendelkeznek önálló jövedelemmel, vagyonnal, így esetükben pénzbírság eleve nem jöhet szóba, és ezért az általuk elkövetett szabálysértéseknél alig van szankcionálási lehetőség.

A javaslat tágítja a szabálysértéssel kapcsolatos őrizetbe vétel lehetőségét, illetve a tettenérés fogalmát.

“A rendőrség elzárással is sújtható szabálysértés esetén — ha tettenérésre kerül sor — az eljárás alá vont személyt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe veheti. A tettenérésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a szabálysértés helyszínéről elmenekült elkövetőt a rendőrség az elkövetéstől számított 48 órán belül elfogja” – áll az előterjesztésben.

A szabálysértések felderítését a tapasztalattal nem rendelkező jegyző helyett a büntetőeljárások során már ez irányú ismereteket szerzett rendőrség hatáskörébe utalja a javaslat, amely bővíti a tárgyi bizonyítási eszközök felkutatásának lehetőségét.

Az indoklás szerint “a közvéleményt irritálja, hogy noha a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel sok helyen a nyilvánosság előtt történik, mégsem kerül sor rövid időn belül a tényállás felderítésére és hatékony szankcionálására”.

Alternatív büntetésként a javaslat lehetővé teszi elzárás kiszabását a magánlaksértés, a valótlan bejelentés és a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértésénél, valamint a tulajdon elleni szabálysértéseknél.

Ennek nem csak az lehet a következménye, hogy fokozódik az e szabálysértések elkövetését visszatartó erő, ennél lényegesebb, hogy növekedhet a felderítés eredményessége, hiszen az elzárással is sújtható szabálysértések esetén eltérő a szabályozás, például gyorsított eljárás van érvényben – olvasható az indoklásban.

A törvénycsomag, illetve egy szintén pénteken beterjesztett alkotmánymódosítás megteremtené annak lehetőségét, hogy helyi bírósági hatáskörben egyesbíróként járhassanak el a bírósági titkárok.

A javaslat szerint a terrorfenyegetettséggel összefüggő információk komplexebb adatok alapján történő elemzését, értékelését, valamint a szükséges döntési szintek csökkentését, és ezáltal a döntések gyorsítását eredményezi, hogy ezeket a feladatokat az országos rendőrfőkapitány helyett a belügyminiszter irányításával végzik majd.

Kapcsolódó cikk:

Lehetővé tennék elzárás kiszabását a tulajdon elleni szabálysértéseknél – Ugyanakkor: már most sincs hely a börtönökben→