A lisszaboni szerződés értelmében a beruházáspolitikát európai szinten kell kidolgozni és irányítani; ez az EU számára erősebb tárgyalási pozíciót jelent, amelynek révén feltehetően jobb beruházási védelmet tud biztosítani az európai vállalkozások számára. Az Európai Bizottság július 7-én két kezdeményezésével megtette az első lépést az átfogó uniós nemzetközi beruházási politika felé.

Egyrészt egy szakpolitikai dokumentum körvonalazza, hogyan használható fel a közvetlen külföldi befektetések terén az új uniós szakértelem a versenyképesség és a kereskedelem ösztönzésére, ami végső soron a növekedés és a foglalkoztatás megszilárdulásához vezet. Egy rendeletjavaslat ezzel egyidejűleg garanciákat nyújtó átmeneti rendelkezéseket állapít meg az EU és harmadik országok között meglévő vagy függőben lévő kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében.

Karel De Gucht kereskedelmi biztos a következőket mondta: „Az európai beruházóknak a gyarapodáshoz nyitott, szilárd és kiszámítható gazdasági környezetre van szükségük. E javaslatok célja az EU képességeinek megerősítése annak érdekében, hogy e beruházók számára egyenlő versenyfeltételeket biztosítson. Átfogó beruházáspolitikájával hosszú távon Európa továbbra is világelső lehet a közvetlen külföldi befektetések terén, s ezáltal a lehető legjobb feltételeket biztosíthatja az európai vállalkozásoknak, élénkítve a növekedést és munkahelyeket teremtve a jelenlegi döntő időszakban.”

A beruházási intézkedéscsomag két dokumentumot tartalmaz. Az „Egy átfogó európai uniós nemzetközi beruházási politika felé” című szakpolitikai dokumentum azt járja körül, hogy az optimális beruházáspolitika hogy járulhat hozzá az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéshez, vagyis az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósításához. Másfelől egy rendeletjavaslat átmeneti rendelkezéseket állapít meg azon meglévő vagy függőben lévő kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében, amelyeket az EU-országok a Lisszaboni Szerződést megelőzően a világ más területeivel kötöttek. Ebben a Bizottság jogbiztonságot nyújt mind az uniós, mind a külföldi beruházók számára anélkül, hogy korlátozná az EU-t abban, hogy uniós szinten új befektetési szerződésekről tárgyaljon.

Háttér

A közvetlen külföldi befektetések alapvetően hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Munkahelyeket teremtenek, optimalizálják az erőforrások elosztását, elősegítik a technológiák átadását és fellendítik a kereskedelmet. Az Európai Unió világelső a közvetlen külföldi befektetések (FDI) terén: 2008-ban a kifelé irányuló közvetlen külföldi befektetések összesen 3300 milliárd eurót, az EU-ba befelé irányulók pedig 2400 milliárd eurót tettek ki.

Mindezeket a beruházásokat kétoldalú beruházási szerződések garantálják. Ezek meghatározzák, hogy egy-egy ország állampolgárai vagy cégei milyen feltételekkel fektethetnek be egy másik országban, és jogilag kötelező erejű védelmi szintet állapítanak meg a beruházások két érintett ország közötti áramlásának ösztönzése érdekében. A kétoldalú beruházási szerződések a beruházóknak egyebek között tisztességes, egyenlő és diszkriminációmentes elbánást biztosítanak, valamint védelmet a jogtalan kisajátítás ellen, és azt, hogy közvetlenül folyamodhassanak nemzetközi választottbírósághoz. Világszinten az Európa Unió tagállamai folyamodnak legtöbbet a kétoldalú beruházási szerződésekhez, amelyekből eddig mintegy 1200-at kötöttek meg.

További információk

Kérdések és válaszok:

http://trade.ec.europa.eu/doclib/press/index.cfm?id=590

A szakpolitikai dokumentum/ A rendeletjavaslat:

http://trade.ec.europa.eu/doclib/press/index.cfm?id=591