A Magyar Köztársaság Kormánya által beterjesztett törvényjavaslat az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról hatályon kívül helyezné az államháztartási törvény egy rendelkezését, amely értelmében az állam, helyi önkormányzat és közalapítvány többségi befolyása alatt álló cégek közfeladatot ellátó szervnek minősülnek.

A Kormány által benyújtott törvényjavaslat az állami tulajdonú gazdasági társaságok gazdálkodásának átláthatóságát veszélyezteti. A TASZ levélben kérte a parlamenti képviselőket, hogy szavazzanak nemmel a javaslatra, mert a törölni tervezett szabály elősegíti a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesülését. Ez az alapjog teszi lehetővé az állami, önkormányzati cégek gazdálkodási adatainak megismerését az állampolgárok számára.

Amennyiben a Parlament elfogadja ezt a javaslatot, úgy a jövőben állami vagy önkormányzati vállalatok szerződéseinek, gazdálkodásának nyilvánossága nem biztos, hogy kikényszeríthető lesz jogi úton. „Az információszabadságot elősegítő töretlen bírói gyakorlat megváltozhat, mert új érvelési lehetőség nyílik meg a közpénzek használatát titkoló, adóforintokat felhasználó cégek számára” – mondta Hüttl Tivadar, a TASZ adatvédelem és információszabadság programvezetője.

A változtatás a korrupció elleni küzdelemben komoly visszalépést jelentene – hangsúlyozza a TASZ. Nehezen feltétlenül derülne fény például a BKV-nál zajlott pazarláshoz hasonló visszaélésekre, és nem lennének például közérdekű adatok a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos adatok. A Javaslattal bevezetni kívánt szabályozás következtében a köztulajdonban álló cégek vezetőinek fizetése a jövőben ismét titkolható lehet annak ellenére, hogy a közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság ezeknek az adatoknak a nyilvánosságát mondta ki – vélik a jogvédők.

Kapcsolódó cikk:

Az adatvédelmi biztos fellép az állami vállalatok adatainak nyilvánosságáért →