Augusztus 31-ig átnyújtja a parlamentnek az ÁSZ annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a Magyar Televízió (MTV) székházának eladásával és az új székházba költözésével kapcsolatos ingatlanbérlés hátterét tárja fel – mondta Podonyi László vizsgálatvezető, az ÁSZ igazgatóhelyettese a parlament kulturális és sajtóbizottságának az elmúlt nyolc év esetleges kulturális kormányzati visszaéléseivel foglalkozó albizottsági ülésén szerdán Budapesten.

A vizsgálatvezető ismertette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel együtt az éves jelentések keretében áttekintették az MTV Szabadság téri székháza eladásának és az új székház bérlésének körülményeit. Az összesen öt jelentést augusztus 31-én egységes keretbe foglalva nyújtja át a parlamentnek az Állami Számvevőszék. Ez az egész székházprojektet, az eladás körülményeit, az új ingatlan bérletét érinti, s “az egész folyamatról egységes véleményt fognak adni” – ismertette Podonyi László.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára az ülésen jelezte, hogy a tárca minden, a minisztériumnál fellelhető, az MTV-székház eladására vonatkozó dokumentumot át fog nyújtani az ügyet vizsgáló albizottságnak.

Az MTV új székházba költözésének, a székházbérlet konstrukciójának ügyét az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának fideszes és KDNP-s delegáltjai vetették fel 2009 júniusában, amikor a köztévé új gyártóbázisára költözése a végéhez közeledett. Akkor Balogh László, a kuratórium KDNP által delegált elnökhelyettese azt nyilatkozta: a negyven évre szóló ingatlanbérlet az ÁSZ becslése szerint 115 milliárd forintjába kerül az MTV-nek, ám mivel a tévé euróban fizet, a végösszeg az árfolyam-ingadozások miatt “teljességgel kiszámíthatatlan.” Szerinte ilyen feltételek mellett akár új, saját székházat is építhetett volna a köztévé, ami 20-23 milliárdból sikerült volna.

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma még 2009 májusában hozott határozatot a Millenniumi Média Kft. és az MTV között létrejött bérleti szerződés nyilvánosságra hozataláról. A Fidesz 2009 decemberében büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél az MTV új székházával kapcsolatosan. Balsai István fideszes országgyűlési képviselő akkor azt mondta: 90 milliárd forint körüli az az összeg, amelyet a húsz évre kötött bérleti díj címén “valakik élveznek”.

A Millenniumi Média akkori közleménye szerint a Wallis cégcsoportba tartozó Wing Zrt. nyilvános pályázat nyerteseként 7,4 milliárd forintért vásárolta meg az államtól a Millenniumi Média Kft.-t. A cégnek a köztévé évente 2,4 milliárd forintot fizet bérleti díj címén, ami 20 év alatt 48 milliárd forintot tesz ki – cáfolta a közlemény Balsai István kijelentését, mely szerint 90 milliárd forint lenne a bérleti díj.

A BRFK illetékese az elrendelt nyomozással kapcsolatban 2009. december 14-én azt nyilatkozta, hogy egy magánszemély bejelentése alapján a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatti nyomozás már februárban megindult, de legalább egy évig tart; ennek keretében a székház eladását és az új székház bérlését együttesen vizsgálják.

Az MTV több mint ötven évig használta a Szabadság téri egykori Tőzsdepalota épületét. Az óbudai gyártóbázisra költözése 2008 őszén kezdődött, és csaknem egy éven át tartott. A közmédium a költözés előtt is bérelte a régi székházat, hiszen azt a kilencvenes évek végén eladták az akkori állami vagyonkezelőnek, amely továbbértékesítette az ingatlant. A köztévé a költözés előtt az óbudai ingatlanon is működtetett már stúdiókat, és ezeket a költözés előtt is bérelte.