Három ülést tart a nyár hátralevő részében a kormány az előzetes tervek szerint: július 28-án, augusztus 11-én és 25-én – tájékoztatott a kormányzati kommunikációs államtitkárság.

A kabinet május 29-i megalakulása óta mindössze egy olyan hét volt, amikor nem üléseztek a kormány tagjai. Kihelyezett tanácskozás egy volt az elmúlt két hónapban: Lovasberényben június első hétvégéjén többek között a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatokról egyeztettek.

Az üléseken a kormányfőn és a minisztereken kívül rendszerint részt vett Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár, Nagy Anna kormányszóvivő, valamint Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.

A nyár hátralévő részében tervezett kormányzati munkarenddel kapcsolatban Orbán Viktor azt kérte, augusztus 20-25-ig vegyék ki szabadságukat a munkatársak.

A törvény-előkészítés nyáron sem szünetel, bár az intenzitása csökken – fogalmaztak az MTI-nek nyilatkozó kormányzati források, akik a nyár témái között elsődlegesen az árvízi helyzetet és az augusztus 20-i nemzeti ünnep megrendezését említették.

Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy egyéb ügyek is terítékre kerülhetnek. Így például olyanok, amelyek Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos tevékenységéhez köthetők, és amelyekkel kapcsolatban bejelentések is várhatók.