Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF), feladatai más szervekhez kerülnek, illetve jövő év január 1-jéig átmeneti patikaalapítási moratóriumot vezet be az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosítása, amelyet csütörtökön fogadott el az Országgyűlés.

A parlament 307 igen szavazattal 47 ellenében fogadta el a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot. Az ellenzéki frakciók közül a Jobbik támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte az indítványt.

A jogszabály módosítja egyrészt a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvényt; ez alapján megszűnik a 2006-ban létrehozott Egészségbiztosítás Felügyelet. A felügyelet gyógyszer-, gyógyászatisegédeszköz-ismertetésével kapcsolatos hatósági feladatai az egészségügyi államigazgatási szerv hatáskörébe kerülnek át.

Az indoklás szerint a felügyelet megszüntetése -feladatainak más szervekhez történő átszervezésével – egyebek közt a bürokrácia csökkentésére irányul.

Az EBF-nek az egészségügyi szolgáltatók által vezetett várólistákkal kapcsolatos feladatai az egészségbiztosítóhoz kerülnek át. Ugyancsak az egészségbiztosító végzi a jövőben az egészségügyi szolgáltató gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-, valamint gyógyászati ellátás árhoz nyújtott támogatással történő rendelését szolgáló számítógépes rendszer minősítését.

Az EBF hatásköreinek más szervekhez történő telepítése a törvény kihirdetését követő 35. napon történik meg, míg az EBF mint költségvetési szerv jogutódlással történő megszűnéséről szóló rendelkezés a törvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.

A gyógyszer, a gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatásba történő befogadása elleni fellebbezés lehetősége megszűnik, a döntés ellen a jövőben bírósági felülvizsgálatra lesz lehetőség.

Az EBF megszüntetése mellett módosulnak a gyógyszertárak alapítására és tulajdonlására vonatkozó szabályok.

Az elfogadott javaslat rendelkezik a 2011. január 1-jéig átmenetileg tartó gyógyszertár-létesítési moratóriumról is. Ennek lényege, hogy jövő év január 1-jéig közforgalmú gyógyszertár létesítését az egészségügyi államigazgatási szerv csak olyan településen engedélyezi, ahol a moratórium idején közforgalmú gyógyszertár megszüntette működését és a településen nem működik patika. A módosítás nem érinti az intézeti, a fiók- és a kézigyógyszertárak alapítására vonatkozó szabályokat.

Az elfogadott indítvány magában foglalja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosítását is. E szerint lehetővé válik, hogy a szükség-, a veszély-, illetve katasztrófahelyzetből eredő kár helyreállításával kapcsolatos feladatokat, függetlenül attól, hogy a kár köz- vagy magántulajdonban következett be, a közcélú munkavégzés keretében foglalkoztatottak is elláthassák.

Emellett rendelkezik arról is, hogy a házi segítségnyújtás esetén a gondozási szükségletvizsgálatokat az intézményvezető, ennek hiányában a települési önkormányzat jegyzője által felkért szakértő végezze el. A gondozási szükségletet, az idősotthoni ellátásra vonatkozó kérelemnél, szintén az intézményvezető vizsgálja. (Eddig a házi segítségnyújtás esetén a vizsgálatokat jegyzők által működtetett bizottságok, míg idősotthoni elhelyezéssel összefüggésben az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) szakértői bizottságai végezték).

A vizsgálatok intézményvezetői feladattá tételével a szociális szolgáltatásba való bekerülés leegyszerűsödik és az ehhez szükséges időtartam lényegesen lerövidül.

A törvény az Egészségbiztosítási Felügyelet említett rendelkezésein kívüli részei a kihirdetést követő ötödik napon lépnek hatályba.