Nem halasztják el 2014-ig, 2011 januárjától a kormány tervei szerint valóban nyugdíjba mehetnek a nők negyven év szolgálati viszony után – nyilatkozta Iván László, a Fidesz szakpolitikusa a Népszavának.

A politikus a lapnak azt is elmondta, hogy végleges döntést előreláthatóan az október 13-i kormányülésen hoznak, utána terjesztik be a vonatkozó javaslatot a parlamentnek. Hozzátette: átlagosan hatezer nőt érinthet ez az intézkedés évente, ők azok, akiknek jövőre már meglesz az elegendő szolgálati idejük. Tájékoztatása szerint a szakemberek már kiszámolták ennek költségét is, de az egyelőre nem publikus.